A megszokottnál több széklet okai

A szakemberek szerint többnyire egyszerű okok állnak a háttérben, de bizonyos tünetek esetén jobb orvoshoz fordulni.

A legtöbb embernek nemcsak az ürítési rutinja alakult már ki az évek során, hanem azt is meg tudjuk állapítani, hogy a székletünk a megszokott mennyiségű-e, esetleg kevesebb vagy több a megszokottnál. Ez utóbbi hátterében a Woman's Health által megkérdezett szakemberek szerint, többnyire olyan ártatlan dolgok állnak, mint például, hogy valami olyasmit ettünk, amire picit érzékenyebbek vagyunk - és emiatt esetleg második, harmadik körre is vissza kell mennünk a vécére -, vagy esetleg az, hogy elkezdtünk egészségesebben táplálkozni, és több rostot fogyasztottunk.

Nem feltétlenül jelez bajt, ha egy nap a megszokottnál többször megyünk vécére. Fotó: Getty Images
Nem feltétlenül jelez bajt, ha egy nap a megszokottnál többször megyünk vécére. Fotó: Getty Images

Érdemes továbbá visszagondolni, hogy mennyi kávét ittunk az elmúlt napokban, mennyire voltunk stresszesek, illetve mennyit sportoltunk - ezek is mind-mind befolyásolhatják a széklet mennyiségét. Ezeken túl a nőknél a menstruáció alatt is megfigyelhető a több, állagra többnyire hígabb széklet távozása - ennek többnyire hormonális okai vannak, és a szakemberek szerint teljesen normális jelenség.

Mitől lehet véres a széklet?

Fertőzés is okozhatja

De állhat a háttérben bakteriális fertőzés is, ami járhat hasmenéssel vagy több széklettel. Ha nem kíséri magas láz és/vagy véres hasmenés, ne rohanjunk orvoshoz, valószínűleg házi gyógymódokkal , pihenéssel, szükség esetén vény nélküli szerek és probiotikum szedésével elmúlik.

Mikor forduljunk orvoshoz?

Aki az utóbbi időben naponta három vagy annál több alkalommal ürít, és a széklet többnyire hígabb állagú, annak ajánlott rászánnia magát egy kivizsgálásra. Fontos megjegyezni, hogy a gyakori ürítés nem feltétlenül jelez betegséget, de jobb ebben a kérdésben mielőbb biztosat tudni. Az is igen lényeges, hogy milyen egyéb tünetek kísérik. Ha hasfájás, hasi görcsök jelentkeznek, az IBS -re utalhat, ha pedig a hasmenésen túl fogyás, fáradtság, vérszegénység, hasfájás is fellép, akkor cöliákia gyanúja is felmerülhet.

A több széklet mellett a súlycsökkenés és a fáradtság pajzsmirigy-túlműködést is jelezhet, ennek árulkodó tünete lehet a töredező haj, valamint az izzadás és a gyorsabb pulzus is. Gyulladásos bélbetegség ( IBD ) jele is lehet a megszokottnál több széklet, erre a rendellenességre utalhat a többi között a véres széklet, a fáradtság, az erős hasmenés és hasfájás is. A szakemberek azt tanácsolják, hogy ajánlott néhány napig figyelni a mennyiséget, és ha ismét normálisnak találjuk, akkor nem kell tovább aggódni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra