42 kg-os tumort távolítottak el

42 kg-os óriásdaganatot távolítottak el a sebészek egy 40 éves férfi hasüregéből Banglades legnagyobb kórházában.

A Dhaka egyetemi kórház sebésze, Omar Ali az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy eddig még az egész országban nem távolítottak el ennél a futballabdánál is méretesebb tumornál nagyobbat. Azt nyilatkozta, hogy a riksásként dolgozó férfi észlelte ugyan hasának növekedését az elmúlt 2 évben, de azt hitte, a növekedést hasüregi folyadék okozta. Végül is bement a kórházba, és kedden elvégezték a műtétet - mondta.

Kemoterápia"A 3 órás operáció során egy 42 kg-os daganatot távolítottunk el a hasából. Ez volt a legnagyobb, amit valaha láttunk, és valószínűleg az országban is ez a legnagyobb" - nyilatkozta Ali.

"Most azt vizsgáljuk, hogy a daganat rosszindulatú-e vagy sem. Elképesztő, hogy hogy tudott együttélni egy ekkora daganattal."

Azt is hozzátette, hogy a daganat 81 cm hosszú és 61 cm széles volt.

"Ez olyan volt, mintha egy óriási dinnyét cipelt volna a hasában. Nagyobb volt, mint egy focilabda. Ali szerint a daganat legalább 3 vagy 4 éven át növekedett. A férfi állapota stabil.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

Kapcsolódó hírek:

Ne legyen ­rákos, mosson fogat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra