A szülői dohányzás később érezteti hatását

A dohányzó szülők gyerekei, akik gyermekkorukban, vagy akár már a méhen belül ki voltak téve a passzív dohányzás ártalmainak, felnőttként nagyobb valószínűséggel szenvednek pitvarfibrillációban - derül ki egy amerikai kutatásból, amely a neves Framingham-tanulmány (Framingham Heart Study) adatait elemezte.

Már a szülőknél el kell kezdeni a megelőzést

Bár tény, hogy a dohányzó szülők gyerekei nagyobb valószínűséggel számoltak be dohányzásról, mint a nemdohányzók leszármazottai (48% szemben a 37 százalékkal), a kutatók szerint ez a kockázati tényező csak a szülői dohányzás és a felnőtt gyermekeknél fellépő pitvarfibrilláció közötti kapcsolat 17 százalékára adott magyarázatot. Dr. Marcus szerint a pitvarfibrilláció kezelési lehetőségei egyre javulnak, de azt még az orvosok sem egészen értik, miért alakul ki a betegség. Pedig a pitvarfibrilláció előkelő helyet foglal el a stroke, a demencia, a vesebetegségek, a miokardiális infarktus, valamint a hirtelen szívhalál okai között. Ha viszont a dohányzás ilyen fontos tényező a betegség kialakulásában, akkor minél hamarabb, lehetőleg már a szülőknél törekedni kell a leszokásra, a megelőzésre. Ráadásul a kutatás eredménye a pitvarfibrilláció patofiziológiájával kapcsolatban is új gondolkodásmódokat nyithat meg, hiszen egyre több információ utal arra, hogy a dohányfüstnek való kitettség hatása csak több évtizeddel később mutatkozik meg.

A passzív dohányzás és a pitvarfibrilláció kapcsolata
A szülői dohányzás és a felnőtt gyermekeknél fellépő pitvarfibrilláció között kapcsolat van. Fotó: iStock

Az e-cigaretta is veszélyes

Az eredmény összecseng az elektromos cigaretták használatával kapcsolatban fellépő aggályokkal. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) büntetőjogi vizsgálatot kezdeményezett a növekvő számú, időnként halálos kimenetelű tüdőkárosodásos eset miatt, amelyek az e-cigaretta használatához köthetők, Indiában pedig teljesen betiltották az elektromos cigaretták használatát. Dr. Dhanunjaya Lakireddy, a Kansas City Heart Rhythm Institute orvosigazgatója, és az American College of Cardiology elnöke szerint az e-cigaretta használata és másodlagos füstje is veszélyes, ezért az embereknek tudatosan kell megvédeniük a gyerekeket.

Dr. Gregory Marcus, a San Francisco-i University of California munkatársa, a kutatás vezetője elmondta, hogy miután a Framingham-tanulmány résztvevőinek 2816 leszármazottjára vonatkozó adatokat elemezték, arra a következtetésre jutottak, hogy a pitvarfibrilláció kockázata minden egyes, a szülők által naponta elszívott csomag cigarettával 18 százalékkal emelkedett a már felnőtt gyerekeknél.

A dohányzók aránya csökkent az utóbbi években. A kutatók viszont sorra szerzik a bizonyítékokat a passzív dohányzás és a szívkoszorúér-betegség, valamint a pitvarfibrilláció összefüggéseiről, így a törvényhozóknak teljesen meg kellene tiltaniuk a közterületen való dohányzást. Ezek a szív- és érrendszeri betegségek Dr. Lakireddy szerint korábban az idősödő emberek betegségei voltak, ma azonban a középkorúak és a fiatalabbak között is előfordulnak. Épp ezért a leszokás a megfelelő megoldás, az e-cigaretta nem jelent biztonságos alternatívát.

A vizsgálat korlátai

Bár a dohányzás és a pitvarfibrilláció kapcsolatát már korábbi kutatások is igazolták, a passzív dohányzás e hatásáról eddig kevés vizsgálat született. A kutatócsoport egy korábbi Heart eHeart nevű tanulmányban már kifejtette, hogy aki gyerekkorában és az anyaméhben ki volt téve a passzív dohányzás hatásának, annál 40 százalékkal nő a pitvarfibrilláció kockázata, ám ekkor a dohányzást és a pitvarfibrilláció tényét önbevallás alapján mérték fel.

A jelenlegi vizsgálat a Framingham-tanulmány adatait használta, amelyben a résztvevőket, illetve gyerekeiket 2-8 évenként ellenőrizték, és rutinszerűen vizsgálták esetleges szív- és érrendszeri betegségeiket. Pitvarfibrillációban szenvedőnek akkor minősült egy résztvevő, ha ezt elektrokardiogram igazoltam, a dohányzást pedig rendszeres, standardizált kérdőívekkel mérték fel. A résztvevők gyermekeinek 5124 fős csoportjából 2816 személynél volt elérhető a szülők dohányzására vonatkozó adat, ez a vizsgálat korlátját jelenti. A kutatási adatok nem tettek különbséget a méhen belüli passzív dohányzás, sem pedig az elvált, nem egy háztartásban élő szülők gyermekeinek kitettsége tekintetében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra