A megye, ahol kevesen halnak meg stroke miatt

Az országban a legtöbb vérrögoldó kezelést a Debrecen környéki, stroke-ot kapó betegeken végzik el - ennek köszönhető, hogy itt a nyugat-európai centrumokhoz hasonló eredményeket érnek el a gyógykezelésben.

Magyarországon évente 30-40 ezer embernél alakul ki stroke . Bár alapvetően az idősek betegségéről van szó, egyre több fiatal kerül kórházba akut stroke miatt. A Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikáján évente 600-800 beteget látnak el, és itt végzik az országban a legtöbb vérrögoldó kezelést - adta hírül a Debreceni Egyetem .

"A hazai 4-5 százalékos arányhoz képest Debrecenben a betegek 25 százalékánál tudjuk alkalmazni a terápiát, ami eléri a legjobb amerikai és nyugat-európai centrumok eredményeit. A hatalmas különbség abban is megmutatkozik, hogy Magyarországon a stroke miatti halálozás Hajdú-Bihar megyében a legalacsonyabb" - ismertette Oláh László, a Neurológiai Klinika igazgatója.

Gyógyszeres kezeléssel csökkenthető a stroke kockázata.
Gyógyszeres kezeléssel csökkenthető a stroke kockázata. Fotó: iStock

A szakember kiemelte, hogy bár a klinika élen jár a stroke-ellátásban, ez nem egyedüli érdem: a betegnek fel kell ismernie, hogy szélütése van, a prehospotális ellátásban hatalmas szerepe van az Országos Mentőszolgálatnak, a rehabilitációs szakemberek pedig azért dolgoznak, hogy a betegek mielőbb és a lehető legtejesebb életminőségben vissza tudjanak térni a társadalomba.

A stroke megelőzésének, akut ellátásának és a betegek rehabilitációjának aktualitásait tekintették át a szakemberek október 26-án a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A több tudományterületet felölelő Stroke Napot első alkalommal szervezte meg az intézmény .

Az Általános Orvostudományi Kar és a Népegészségügyi Kar közös szakmai továbbképzését is azzal a céllal hívták élete, hogy tovább erősödjön a megelőzésben, ellátásban és rehabilitációban részt vevő szakemberek közötti együttműködés.

"Szeretnénk, ha Debrecenben és a régióban még tovább javulna a prevenció, a stroke utáni állapot kezelése, továbbá a szélütést túlélő egyre nagyobb számú betegek számára minőségi életet tudjunk biztosítani. A rehabilitáció mindig egyénre szabott, nagyon aktív tevékenység, amelynek elsődleges célja a funkcionalitás, a nagyobb önellátó képesség és az életminőség javása" - hangsúlyozta Jenei Zoltán, az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinika igazgatója.

A Stroke Napon az ellátás és a rehabilitáció aktualitásai mellett a prevenció kapcsán a magas vérnyomásról, a lipid és egyéb anyagcsere betegségekről hangzottak el előadások. A résztvevők megismerhették a legfrissebb szakmai ajánlásokat, irányelveket, követendő terápiás célokat, továbbá a háziorvosi gondozás szerepét. Kárpáti István, a Népegészségügyi Kar Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék vezetője úgy véli, hogy a stroke megelőzésében a szűrőprogramoknak és a családorvosoknak hangsúlyos szerepük van.

"Fontos, hogy a szakember időben felismerje a klasszikus rizikófaktorokat. Ezek a hipertónia , a cukorbetegség , az elhízás és a mozgásszegény életmód. Amikor a családorvos észleli, hogy egy vagy több rizikótényezője van a betegnek, segíti az életmódváltást, szükség esetén pedig a gyógyszeres kezeléssel csökkenti a stroke kockázatát" - fogalmazott Karpáti István. A Debreceni Egyetem első Stroke Napján csaknem száz szakember vett részt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra