Édesség, amely megelőzheti a szívinfarktust is

Jó hírünk van a csokoládékedvelők számára: egy friss kutatás eredményei szerint napi 100 gramm csokoládé elfogyasztása csökkenti a szívbetegségek és a stroke kialakulásának kockázatát.

Az étcsokoládéban lévő flavonoid antioxidánsokról már régóta feltételezik, hogy sokféle betegséget képesek megelőzni. Egy 2014-ben publikált tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a csokoládé képes megelőzni az elhízást és a cukorbetegséget. Egy másik tanulmányban pedig azt állapították meg , hogy a mérsékelt mennyiségben fogyasztott csokoládé jót tesz a szívnek. Bár a sötét csokoládéról korábban már kiderítették, hogy szívvédő hatása van, de mind ez idáig még nem volt olyan részletes kutatás, amely az étcsokoládé és a tejcsokoládé lehetséges előnyös hatásait összehasonlította volna.

A rendszeres csokifogyasztók körében alacsonyabb a korai elhalálozás kockázata.
A rendszeres csokifogyasztók körében alacsonyabb a korai elhalálozás kockázata. Fotó: Getty Images

A kutatók a tanulmányban áttekintették az összes olyan korábbi kutatást is, amely bizonyítékokat tárt fel a csokoládé és a szív- és érrendszeri betegségek közötti kapcsolatról. A kutatásban részt vevő személyeket átlagosan 12 évig követték nyomon, és ez idő alatt 14 százalékuknál alakult ki stroke vagy szívkoszorúér-betegség.

A legutóbbi tanulmány eredményei - amely a tejcsokoládé lehetséges jótékony hatásait is vizsgálta - az EPIC-Norfolk nevű kutatásból származnak, amely keretében 158 ezer brit férfi és nő étkezési szokásait és életmódját mérték fel kérdőívek segítségével. A kutatás eredményeit először a Heart című folyóiratban publikálták.

Minél több csokit eszünk, annál hasznosabb az egészségünkre

A kutatás résztvevőinek 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy soha nem eszik csokoládét, míg a többiek naponta átlagosan 7 gramm csokoládét fogyasztottak el. Voltak olyanok is, akik napi 100 gramm elfogyasztásáról számoltak be. A kutatók azt figyelték meg, hogy akik nagyobb mennyiségű csokit esznek, azok tipikusan fiatalabbak, alacsonyabb a testtömegük, kisebb a derék-csípő arányuk, a szisztolés vérnyomásértékük és a gyulladásos fehérjeszintjük, továbbá kevesebb köztük a cukorbeteg és fizikailag aktívabbak. Ezek mind kedvezőbb helyzetet teremtenek a szív- és érrendszeri kockázat szempontjából. Továbbá a nagyobb mennyiségű csokoládéfogyasztás magasabb energiabevitellel járt együtt, és az érintettek étrendjében nagyobb volt a zsírok és a szénhidrátok aránya, valamint kisebb a fehérje és az alkohol aránya.

Fontos kimutatás, hogy azok körében, akik több csokit ettek, 11 százalékkal alacsonyabb volt a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának kockázata, valamint 25 százalékkal alacsonyabb volt a korai elhalálozás veszélye, mint azoknál, akik egyáltalán nem ettek csokoládét. Előbbiek ráadásul 9 százalékkal ritkábban kerültek kórházba és ugyanilyen mértékben volt alacsonyabb esetükben a szívkoszorúér-betegség miatti halálozás kockázata is, míg a szélütésé 23 százalékkal.

Az eredmények szisztematikus és részletes áttekintése után még azt is kimutatták a kutatók, hogy a rendszeres csokoládéfogyasztók körében lényegesen alacsonyabb volt a stroke és a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása. Ezen felül 25 százalékkal ritkábban jelentkezett náluk bármiféle szív-érrendszeri esemény, továbbá 45 százalékkal ritkábbnak bizonyult esetükben a szív- és érrendszeri események miatt bekövetkező elhalálozás .

A tejcsokoládénak is van egészséges hatása

Mivel ez egy megfigyeléses kutatás volt, ezért nem lehet az eredményekből ok-okozati következtetést levonni. Ráadásul az evési szokásokat mérő kérdőívek mindig torzítják egy kicsit a valóságot, hiszen könnyen alulbecsülhetik az adatközlők, hogy mennyit és mit ettek, és ez különösen jellemző a nőkre és a túlsúlyos személyekre.

A kutatók továbbra is fenntartják azonban azt a következtetésüket, miszerint "a bizonyítékok azt mutatják, hogy a magasabb csokoládébevitel alacsonyabb jövőbeli szív- és érrendszeri kockázattal jár együtt." Továbbá azok is megnyugodhatnak a kutatási eredményektől, akik jobban szeretik a tejcsokoládét, mint az étcsokoládét, mivel az EPIC-Norfolk kutatás résztvevői több tejcsokit ettek, mint étcsokit, tehát ennek a csokoládéfajtának is megvannak a jótékony egészségi hatásai. A kutatásnak ezt az aspektusát így kommentálták a kutatók:

Ezt azt jelzi, hogy nemcsak a flavonoidok magyarázzák a fenti összefüggést, hanem más összetevők is, amelyek valószínűleg a tejjel függenek össze, mint például a kalcium és a zsírsavak.

Ám mielőtt rohannánk a boltokba, hogy kifosszuk a csokoládékészletet, a kutatók hangsúlyozzák: "egyensúlyba kell hozni a csokoládéfogyasztás hasznos és káros hatásait, amelyek függenek a csokoládéfogyasztók kockázati profiljától, a kezdeti testtömegtől és a csokoládéfogyasztás mértékétől egyaránt."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra