Megbetegítenek az e-mailek

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Olyan kultúra van kifejlődőben, ahol az embereknek folyamatosan készen kell állniuk a munkára. Egy tanulmány szerint ez a közeg rombolóan hat az emberekre.

A boldogsághoz vezető út egyik titka, hogy figyelmen kívül kell hagyni a végtelen folyamban érkező e-maileket, s időnként le kell kapcsolni az alkalmazásokat - figyelmeztetnek pszichológusok, mert az állandó frissítések és értesítések komoly stresszt okoznak.
Az állandó elérhetőség és rendelkezésre állás technikai megteremtése egy olyan íratlan szervezeti etikettet hoz létre, amely az emberekben olyan érzést kel, hogy a munkaidejüknek soha sincs vége. Emiatt sohasem képesek kikapcsolni. Az ebben a közegben létrejövő szokások és viselkedési minták kifejezetten negatív hatással vannak a benne élők érzelmi jólétére.

Túl sok az e-mail? Veszélyben van!

Az emberek most 30 százalékkal stresszesebbek, mint mielőtt az okostelefonok forgalomba kerültek. A munkatársakkal és barátokkal való állandó e-mailezés és SMS-ezés ellehetetleníti a pihenést. Kattintson!

A vizsgálatok kimutatták, hogy az e-mailek folyamatos ellenőrzése és olvasása, különösen az a funkció, amely figyelmezteti a felhasználókat, hogy új üzeneteket kaptak, a feszültség és aggodalom jeleit keltik az emberekben. A szakértők ezért azt javasolják, hogy a levelezést ki kell kapcsolni, amint kiléptünk az irodából, mert azzal enyhíthető a szorongás.

A jelentést a londoni székhelyű Future Work Centre adta ki, amely pszichológiai kutatásokat folytat az alkalmazottak munkahelyi tapasztalatairól. Az e-mail a tapasztalatok szerint igazi kétélű kard, hiszen amennyire hasznos kommunikációs eszköz, olyan erős forrásává is válhat a stressznek.

A vizsgálat során csaknem 2000 munkavállalót kérdeztek meg számos iparágban az Egyesült Királyságban az e-mailezés előnyeiről és hátrányairól. Azt találták, hogy a két legnagyobb stresszforrás az e-mail alkalmazások egész nap bekapcsolva hagyása, illetve a levelek kora reggeli és késő est ellenőrzése.

Az állandó e-mailes értesítések komoly stresszt okozhatnak

Az állandó e-mailes értesítések komoly stresszt okozhatnak

A tanulmányban e-mail nyomásnak nevezett jelenség negatív hatással van az otthoni életre, ami viszont visszahat a munkahelyi teljesítményre.

Dr. Richard MacKinnon, a tanulmány vezető szerzője, a következőt mondta erről a The Telegraph-nak: "Még azok az emberek is beszámoltak a nyomásról, akik a leghasznosabb munkaeszközüknek nevezték az e-mailt. Csakhogy a szokások, amelyeket kifejlesztettünk, az érzelmi reakciók, amelyeket az elektronikus levelek keltenek, illetve az e-mailezés körüli íratlan szervezeti etikett összességükben a stressz mérgező forrásává válnak, ami negatívan befolyásolja a termelékenységet és jólétét."

A e-mail nyomás a fiatalok körében volt a legmagasabb, és folyamatosan csökken az életkor szerint, hangzott el a megállapításait a Brit Pszichológiai Társaság foglalkoztatási szakosztályának éves konferenciáján. Azokat érinti leginkább ez a hatás, akik IT, marketing, PR, internetes és média területen dolgoznak. Ebben a csoportban az érintettek több mint 30 százaléka naponta legalább 50 levelet kap, és több mint a 65 százalék állítja be úgy az eszközeit, hogy az éjjel-nappal frissítse a levelezést.

A kutatók arra vennék rá a felhasználókat, hogy ellenőrizzék az e-mailjeiket, ahelyett, hogy azok uralkodnának rajtuk. A szerzők szerint lehet, hogy érdemes akkor elindítani az e-mail alkalmazást, ha használni kívánják, és időnként bezárni, ha nem akarnak a bejövő levelekkel foglalkozni.

Forrás: The Telegraph

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32417

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+29, +35 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt észak felől átmenetileg csökken a felhőzet, többfelé kiderül az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag