Kiderült, miért szeretünk halogatni

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Az írással foglalkozó emberek körében közismert az a szólás, hogy "a legjobb múzsa a határidő". A legtöbbünkben ugyanis van bizonyos hajlam a halogatásra, az elvégzendő feladataink elnapolására. Pedig lehet, hogy sokkal jobban járnánk, ha azonnal elvégeznénk, amit kell.

Egy másik irodalmi körökben terjedő mondás szerint "ha nem csinálod meg időben, bennrohad". S ez arra figyelmeztet, a halogatásnak nem csak az a veszélye, hogy a feladat nem készül el (és például nem lehet érte pénzt kapni), hanem egy idő után már nem is képes elkészülni mert mindenféle körülmény megváltozik, elmúlnak a legjobb ötletek, pszichés gátak épülnek fel, vagy valaki előáll egy még jobb ötlettel a megvalósításra, és viszi a dicsőséget, a pénzt az újabb megbízás lehetőségét stb. Ur Anita, coach a Lelkizóna blogon szedte össze a halogatás okait és ellenszereit.

A halogatás ígéreteink megszegése

A halogatás ténye és folyamata szinte mindannyiunkat negatív érzésekkel, szorongással és bűntudattal tölt el. Ez pedig egy ördögi kör: minél tovább halogatunk, annál nagyobb a nyomás rajtunk, és persze annál nehezebb eredményesen, könnyedén, hatékonyan megoldani a már eddig is halogatott feladatot. Túl sok a dolgom! - mondjuk és felmentjük magunkat, de a várt megkönnyebbülés ettől sem érkezik meg, a szorongás és a frusztráció megmarad. David Allen időmenedzsment guru szerint a szorongás és bűntudat nem abból fakad, hogy túl sok dolgunk van, sokkal inkább ígéreteink megszegéséből származik.

Ha valaki nem tartja be az ígéreteit - légyen szó apróságról, vagy nagyobb jelentőségű ügyről - annak partnerei ezt csalódottan, dühösen veszik tudomásul és megvonják a bizalmukat. A halogatás tulajdonképpen önmagunknak vagy másoknak tett ígéreteink megszegése, s a negatív érzések pedig ennek a következményei, az önmagunkba vetett bizalom elvesztésének a tünetei. Mit lehet tenni, hogy ezt a disszonanciát elkerüljük?

Pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk, tisztában vagyunk a szükségességével, előnyeivel, elmaradásának következményeivel, és mégis halogatjuk - ez a jóra való restség. Régi problémánk ez, már a Biblia is megemlíti. Részletek!

1. Ne tegyünk felelőtlen ígéreteket!

A befejezetlen, régóta megoldatlan feladatok kezelésének egyik módja, ha nemet mondunk rájuk. Meghúzzuk a saját határainkat: ez nem fér bele, most nem megy, ezt elengedem. Vagy lejjebb tesszük a lécet, priorizálunk, hangsúlyt helyezünk egyik területről a másikra. Például a túlórázás helyett az edzés kap nagyobb hangsúlyt, amire már jó ideje nem maradt idő. A vasárnap a családé, a házimunka a hétvégén a háttérbe szorul. Vége a másodállásoknak, fontosabb a pihenés és a barátokkal való találkozás stb. Ha mindenkinek és mindennek meg akarunk felelni végül senkinek sem sikerül. Az elfogadott, de mindig későn befejezett feladatok negatívabb képet alakítanak ki egy emberről, mint a megbízások egy részének visszautasítása.
A legtöbben hajlamosak vagyunk a halogatásra

A legtöbben hajlamosak vagyunk a halogatásra

2. Tartsuk be, amit ígértünk!

Az ígéretek megszegése már akkor elkezdődik, amikor az időben való megvalósításra még nagyon nagy a késztetés és az elszánás. Csakhogy a képességek és lehetőségek, ha úgy tetszik az erőforrások túlbecsülése és a feladat nagyságának alulértékelése megalapozza a csúszást. Aztán amikor kiderül, hogy a vállalást nem lehet teljesíteni, akkor jön az átprogramozás.
Érdemes trenírozni magunkat, hogy kis dolgokban sikerélményt, pozitív tapasztalatot szerezzünk, amit aztán nagyobb volumenű feladatok esetén is kamatoztathatunk. A hétköznapi, könnyen elintézhető, de rendszeresen parkolópályára tett, halogatott elintéznivalókat keressünk, amiket záros határidőn belül most "csakazértis" elintézünk. És élvezzük a sikert! Még akkor is, ha csak arról van szó, hogy végre rendet teszünk a fűszeres polcon, egy mappába rendezzük a hányódó hivatalos leveleket vagy több hónap után összepakoljuk a kinőtt gyerekruhákat, amelyektől duzzad a szekrény.

3. Tárgyaljuk újra az ígéreteinket!

Ha nem valósítható meg az eredeti vállalás, újra kell tárgyalni a feltételeket. Ez nem könnyű, mert kommunikálni kell másokkal, vagy éppen önmagunkkal. Igényt kifejezni, kérni, módosítást javasolni és elfogadtatni. Ha valamiről látszik, hogy biztosan betarthatatlan, akkor azt azonnal közölni kell a partnerrel, s nem szabad hagyni, hogy megérjen a probléma. Ez még akkor is igaz, ha egy megbeszélés időbeli áthelyezéséről van szó. Ha időben szólunk az nem okoz zavart a partnernek, ha lemondjuk a megbeszélés előtt az már rosszul fogja érinteni, a megbeszélt találkozó kihagyása pedig bizalomvesztést okoz. Azaz jobb időben szólni.
Ur Anita szerint mindhárom alternatíva jó módszer a halogatási mechanizmusok leépítésére. Azonnali, látványos eredményt azonban nem érdemes várni, hiszen a halogatásban szerzett rutint egy másik viselkedésformával helyettesíteni egyáltalán nem egyszerű. És ha sikerül is, azt még a környezetünknek is észlelnie kell. De ezen az úton minden lépés tiszta haszon.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+28, +34 °C
Minimum:
+13, +21 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a Dunántúlon növekedni, illetve vastagodni kezd a felhőzet, máshol még jellemzően derült lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag