Az erős stressz és az Alzheimer-kór kialakulása között összefüggés lehet

A Temple Egyetem szakemberei szerint lehetséges, hogy egy a szervezetünkben a stresszre adott válaszként felszabaduló hormon lesz a kulcs az Alzheimer-kór kialakulásának és működésének megértéséhez.

Azt már korábbi vizsgálatok is kimutatták, hogy a kortikoszteroid nevű hormon - amely stressz hatására szabadul fel és jut be a vérkeringésbe - két-háromszor nagyobb arányban fordul elő azoknál, akik Alzheimer-kórban szenvednek.

Amint arról a kutatást vezető Domenico Praticň, a Temple Orvosi Iskola gyógyszerész, mikrobiológia és immunológia professzora beszámolt, a stressz látszólag egy olyan környezeti tényező, amely fontos szerepet játszik az Alzheimer-kór kialakulásában, ugyanis ha valakiben túl sokáig túl magas a kortikoszteroid szint, az az idegsejtek károsodásához vagy pusztulásához vezethet, melyekre pedig nagy szükség van a tanulás és az emlékezés során.

Az című lapban közzétett vizsgálat során a kutatók számos kísérletet végeztek el annak érdekében, hogy megvizsgálják, milyen összefüggés mutatható ki a stressz és az Alzheimer-kór között. Ehhez olyan génmanipulált egereket használtak, melyekben tau fehérje és béta-amyloid - azaz két az Alzheimer-kórra jellemző agykárosodást okozó elem - is felhalmozódott, majd egy részükbe egy héten át nagy mennyiségű kortikoszteroidot injekcióztak, hogy ezzel idézzék elő náluk a stressz jelentkezését. Egy hét elteltével az egerek emlékezetében nem találtak eltérést, ám a tau protein szintje jelentős mértékben megnőtt az utóbbi csoportban, ráadásul ezeknél az egereknél az idegsejtek közti kommunikációt segítő, valamint a tanulásban és emlékezésben kulcsszerepet játszó szinopszisok is károsodtak, illetve egyes esetekben teljesen el is pusztultak.

Praticň elmondta, hogy az eredmények mindannyiukat meglepték, amint az is, hogy az egerek egy harmadik csoportja, melyeket genetikailag úgy manipuláltak, hogy hiányzott belőlük az 5-lipoxigenáz nevű agyi enzim, immunisnak mutatkoztak a kortikoszteroidra, és semmilyen idegi károsodás nem jelentkezett náluk annak hatására. A szakemberek ez alapján úgy vélik, a kortikoszteroid megnöveli az 5-lipoxigenáz szintjét, ami viszont a tau fehérje és a béta-amyloid szintjének növekedését eredményezi. A kérdés mindig az volt, vajon mi növeli az 5-lipoxigenáz szintjét, de most már bizonyíték van rá, hogy a stresszhormon áll a háttérben.

Amint mindezt Praticň összefoglalta, lényegében arról van szó, hogy a kortikoszteroid az 5-lipoxigenáz nevű enzimet használja fel a szinapszisok károsítása során, ami memória- és tanulásbeli károsodásokat okoz, ezek mind az Alzheimer-kór tünetei. Vagyis feltételezhető, hogy ha a tudósok blokkolják ezt az enzimet, akkor a kortikoszteroid agyra gyakorolt negatív hatásait is blokkolni tudják.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra