A folyamatos nyomás rossz hatással van a csapatmunkára

A legtöbb ember eredményesebben dolgozik, ha van egy jól meghatározott időkeret, amely alatt a feladatát el kell végeznie. Az International Journal of Innovation and Learning kutatásai szerint azonban ez nem igaz a csoportos munkára, ott ugyanis a határidő jelentősen ronthatja a teljesítőképességet és az újító ötletek előfordulásának arányát.

Ari Putkonen, az Oulu Egyetem kutatója szerint az egyes cégek tervezetei gyakran azért hiúsulnak meg, mert nem veszik figyelembe az egyének hatékonyságának változásait csoportmunka esetében.

Putkonen szerint a határidő csak abban az esetben ösztönző, ha az ember rövidtávon és kis csoportokban, vagy egyedül dolgozik. A rövid határidő ugyanis ösztönzően hat a dolgozókra és segíti a kreatív munkát.

A hosszabb feladatok kivitelezése esetén már problémát jelenthet a szellemi kimerültség, ami csökkenti a csoport tagjainak együttműködési képességeit, ezzel pedig a munka színvonalát.

"A legfontosabb az lenne, hogy a munkaadók és menedzserek felismerjék, mennyi az az idő, amely szükséges egy feladat tökéletes elvégzéséhez. Ehhez figyelembe kell venni a feladaton dolgozók egyéni és közös teljesítményét és stressztűrő képességét is" - nyilatkozta Mr. Putkonen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra