A dühösködők korán halnak

Rövidebb ideig él, aki dühösen tölti napjait, állítja egy új amerikai tanulmány.

Az Iowa State University kutatói azt állítják: az igen temperamentumos, könnyen felidegesíthető 35 év körüli férfiak sokkal kisebb eséllyel élik meg hetvenedik születésnapjukat, mint azok, akik képesek kontrollálni magukat. Minderről többet a Social Science & Medicine szakfolyóiratban publikált tanulmányból tudhatunk meg, amit a Daily Mail ismertetett .

A legdühösebb 25 százalék korai halálozási esélye több mint másfélszeres a legnyugodtabb férfiakhoz képest, derül ki a tanulmányból. Az összefüggés még akkor is igaz maradt, ha a jövedelmet, a családi állapotot és a dohányzást is figyelembe vették. A dühöt már korábban is számos tanulmány kötötte össze negatív fiziológiai folyamatokkal, például az érelmeszesedéssel, amely egyértelmű hosszú távú károsodást okoz a szervezetnek. Így nem is csoda, hogy a düh és a korai halálozás között egyértelmű kapcsolat mutatható ki.

Aki dühösebben tölti napjait, rövidebb ideig élhet

A harag az egyik legerőteljesebb emberi érzelem. Sok mindent befolyásol, ezért súlyos következményei is lehetnek. A kulcs, hogy a haragunkat konstruktívan fejezzük ki. Mert ha kikerül az irányításunk alól, uralma alatt tarthatja akár az egész életünket. Adunk néhány tippet, hogy kezelje. Azon férfiakban, akik képesek gyorsan feldühödni, túlzóan erős tudatalatti berögződések vannak - állítja ezzel kapcsolatban Graham Price londoni pszichológus. A berögződések a korábban megélt igazságtalanságokhoz fűződnek, ezeket pedig egyre jobban megerősíti és beégeti az erőszak . Mindezeken csak úgy lehet túllendülni, ha elfogadjuk, hogy dühösek vagyunk és tudatosító gyakorlatok segítségével megnyugszunk.

Hozzátette: a düh gyakorlatilag a stressz egy formája, a stresszről pedig ismeretes, hogy megnöveli kortizolszintünket. Ha pedig a stressz huzamos ideig marad meg szervezetünkben, számos komplikáció merülhet fel, az irritábilis bélszindrómától kezdve stroke-ig vagy szívrohamig.

Fontos megkülönböztetni a düh különböző fajtáit is. A személyes, emberekhez vagy dolgokhoz specifikusan köthető düh például hasznos, mivel ez motiválhat arra, hogy megoldást találjunk egy helyzetre. A személytelen düh viszont, amelyet akkor érzünk, amikor beragadunk a forgalmi dugóba, egyáltalán nem éri meg a belefektetett energiát. Ennek leküzdésére érdemes relaxációs technikákat használni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra