Kérdések és válaszok

16 éves lány vagyok, és körül belül 5 napja késik a menstruációm. A barátommal egy éve együtt vagyunk, és fél éve élünk szexuális életet is. Mindig védekezünk. 3 éve vannak étkezési zavaraim, amiről szüleim nem tudnak, és volt, hogy emiatt fél évig nem jött meg. Ez is lehet a késés oka? A bulimia és anorexia mennyire csökkenti a teherbe esés esélyeit?

Mind a bulimia, mind az anorexia, mint minden más kényszerbetegség súlyos stressz a szervezet számára, ami peteérési zavarokat, meddőséget, rendszertelen vérzés okozhat. Ezt mindenképp gyógyítani kell, mert az állandó hormonális egyensúlytalanságnak számos távlati veszélye van a meddőségtől az emlőrákig. A kezelés gyógyszerek szedéséből áll.

Engem jelenleg súlyos idegalapi depresszióval kezelnek. Sajnos az a tapasztalatom, hogy semmi nem javul velem. Én egy nagyon vidám, társaságkedvelő típusú ember voltam. Jelenleg félek mindentől és mindenkitől, állandó rossz kedvem van, nem bírok emberek között lenni csak ideig-óráig. És ami nagyon rossz, hogy rengeteget sírok és nem tudok ellene tenni. Van, hogy beszélgetek valakivel, és csak úgy rám jön a sírás. Mit lehet ez ellen tenni? Teszek és mondok olyan dolgokat, bántok meg embereket úgy, hogy nem emlékszem rá később. Egyszerűen nincs energiám csinálni semmit, amit megcsinálok, nagy erőfeszítésembe kerül. Sokszor már élni sem szeretnék, de muszáj, v an egy 16 éves fiam, akinek szüksége van rám, akit egyedül nevelek.

Fél, rossz kedve van, sír, illetve így ébred, enervált, nem mer elmenni dolgozni, sokszor már élni sem szeretne. Mindez együtt véve arra enged következtetni, hogy valamilyen esemény elindított egy érzelmi lavinát. Történt önnel bármi, ami ezt eredményezte? Érte esetleg veszteség? Ha mostanában nincs erről emléke, akkor régebbről van-e olyan esemény, amely fájdalommal járt, de ön nem engedte meg magának ezt az érzést, és mélyre temette, hátha úgy nem okoz önnek kellemetlenséget? Bármelyikre igen a válasz, akkor önnek egy veszteséget feldolgozó munkában kellene részt vennie. Valamiért az élet abba az irányba tereli, hogy nézzen szembe azzal, amit annyira nehéz cipelni, hiszen még a könnye is kicsordul! A depresszió mint betegség egy érzelmi veszteségre adott válaszként is felfogható.Aggasztó, hogy sokszor már élni sem szeretne. Erről tud az önt kezelő orvos/terapeuta/segítő? Mit javasolt önnek, mit tegyen, ha ez az érzés elönti? Nagyon jó, hogy van egy nagy kamasz fia. Igen, felé felelősséggel tartozik. Ő mit tud, mit lát az ön állapotából? Van olyan felnőtt (kolléga, barát, ismerős, rokon), akivel tud naponta kommunikálni, magáról, az élet dolgairól beszélgetni? Jó lenne találni olyan kapcsolatokat az életben, akikkel kikapcsolódásra van lehetősége. Számomra magányosnak tűnik. Bár gyermekét egyedül neveli, de van-e közeli, intim kapcsolata? Ha nincs, kihez szóljon, esetleg kezdjen az internet segítségével önt érdeklő témákban fórumokat keresni. Legyen ön is e fórumokon író-olvasó, így találhat magának kapcsolatot a külvilággal is. Jelen esetben a sírást említi a legaggasztóbbnak, mert ez a mindennapi tevékenységeit is megzavarja, sőt a pihenés időszakában is jelentkezik (ami egy mélytudati emlék negatív tartalmára utal). A sírás nem rossz! Bár gyermekkorunkban szüleinktől, és a minket körülvevő közegtől ezt könnyen megtanulhattuk, pedig ez téves. A sírás egy nagyon jó eszköz arra, hogy a felgyülemlett negatív érzelmeket kiengedjük, ezzel szabadjára is bocsátjuk azokat. Két dolgot javaslok: próbáljon ránevelődni arra, hogy hagyja magát sírni a napnak egy adott szakaszában. Adjon engedélyt magának, hogy most sírhatok, itt az ideje, ám a nap többi szakaszában próbálja megtartani magát, tartsa vissza a negatív gondolatokat. Állítson stop táblát elébük! Ne keseredjen el, ha ez nem sikerül elsőre. Legyen kéznél egy lista, ami csak pozitív, jó dolgokat tartalmaz. Egy felsorolás azokról az eseményekről, amelyek örömmel, boldogsággal töltötték el a múltban. Ha váratlan vagy alkalmatlan helyzetben jelentkezne a sírógörcs, akkor vegye elő e listát, és a pozitív emlékeit felidézve kezdje el megnevelni az ön negatív érzelmeit. Tisztább, nem sírós időszakban keressen pozitív érzelmeket felidéző dolgokat. Ez lehet egy hópihe, egy fa formája, vagy egy kedves mosoly. Kerülje ki azt, ami bántja, menjen el mellettük. Ne vegye észre! Ne engedje magát belelovallni a rossz érzésekbe, keresse azokat a dolgokat, melyek felemelik! Ha nem tud ilyenről, akkor találja meg önmagát az életben! Tegyen felfedező utat arról, hogy milyen dolgok azok, melyek önt a pozitív irányba mozdítják! Ha sikerül kordában tartani a könnycseppjeit, akkor ezt szintén jegyezze föl. Gyűjtse a jó pontokat. Nem baj, ha lassan halad, higgye el, menni fog! Amikor ezek a sírásrohamok önre törnek, akkor csukott szemmel képzelje el gyermekkori önmagát, aki védelemre, ölelésre áhítozott. Lássa magát minél élesebben, élethűen! Ha ez nehéz, keressen gyermekkori fotókat, hogy fel tudja mindezt idézni. Ha meg van a kép, akkor mostani, felnőtt önmaga ölelje át ezt a gyermeket. Védje, babusgassa, tegyen kedvére úgy, ahogy akár a saját gyermekével tette akkoron, mikor ő kisfiú volt, és az óvó anyára vágyott. Próbálja megnyugtatni önmagát, sírását lecsendesíteni. Gyakorolja ezt is minél többet, és siker koronázza munkáját!

26 éves nő vagyok. Kb. 10 éve bulimiás, depressziós és szorongó. Részt vettem 2 éve pszichoterápián egy budapesti intézetben, ahol fél évet töltöttem. Akkor még kényszer és pánikbetegségem is volt mindemellett, de ezek már mondhatni megszűntek, ha nem is teljesen. Mindemellett kényszeresen ragaszkodtam a családomhoz, rettentően féltettem őket. A terápia után sokkal önállóbb lettem, és jobban éreztem magam, el is költöztem egy időre a családomtól, aztán mégis hazajöttem, mert még nem álltam készen erre. De nem jöttem rendbe azt hiszem mégsem. Elkezdtem érdeklődni a spirituális dolgok iránt, egy ideig ebbe kapaszkodtam, aztán kb. fél éve rájöttem, hogy csak illúziókban ringatom magam. Jártam többek között kineziológushoz, tanfolyamokra, terapeutákhoz, de ezek csak ideig-óráig segítettek. Aztán mikor ebbe se tudtam kapaszkodni, fél éve ismét elkezdtem lefelé csúszni. A legfőbb problémám a még mindig meglévő evéskényszer, de már háromnegyed éve nem hánytatom magam, így még inkább hízok. 20 kg felesleg van rajtam. Az önértékelésem szinte nulla, az önbizalmam is, félek, ha emberek közé kell mennem, hogy mikor aláznak meg, mikor bántanak emiatt. Teljesen hátrányban érzem magam, mintha valami leprás lennék, akitől az emberek undorodnak és lenézik. Ez kihat a kapcsolataimra, párkapcsolataimra is, amik nincsenek, pont emiatt, mert nem tudom elképzelni, hogy bárkinek is kellenék. A sok csalódás miatt pedig irtózatos düh van bennem a férfiak felé, mindemellett nagyon-nagyon vágyom egy párkapcsolatra, a szeretetre. A másik, ami problémát okoz, az érzékenységem, illetve, hogy felnagyítok, bebeszélek magamnak dolgokat. Szeretnék kijönni ebből, sajnos a családomra nem számíthatok, az anyagi támogatáson kívül. Most végzek az egyetemen a félévben, utána elvileg el szeretnék költözni és munkát találni. De alig van motivációm, mivel szinte semmi öröm nem ér az életben, eléggé passzív vagyok.

Először is, korrigálnék. A legfőbb problémája a megmaradt falási rohamok. A múltra való rátekintés által, nyugodtan kimondhatja, hogy jobban van, mint az évekkel ezelőtti rohamok idején, pláne, ha 9 hónapja nem hánytatja magát. Ez egy kényszeres betegnél óriási fejlődés. Tehát, legyen szíves, máris húzza ki magát, és ne csak képzeletben, hanem valójában veregesse meg a vállát, hiszen óriási önuralom az, amire Ön igenis ma már képes. Ezt napjában minél többször tegye meg, és ha lehet igenis tükörbe nézve! Dicsérje magát ezért. Minden fejlődéshez elengedhetetlen ugyanis, hogy elfogadja magát, és ez által meg tudja szeretni azt, aki. Lehet, hogy a valóságos énképe és az ideális énképe még távoliak, de hát van ideje bőven! Óriási lépésekkel fejlődik. Ma még lehet, hogy nem látja. A problémája, melyeket valójában kivetít a környezetére, ugyanez. Ön saját magát nem fogadja el, és nem szereti saját magát. Mivel ez óriási teher a személyiségének, nem meri megérezni legbelül az önutálatot, így kivetíti a környezetére, akiktől látja ezeket a negatív érzéseket visszatükrözni. Kérem, első lépésként keressen pozitív dolgokat, melyek önt jellemzik. Ehhez sokszor kell a külső objektív segítő (pl. terapeuta), mert aki mélyen van lelkileg, azt gondolja, hogy neki ilyen nincs is. De ez így nem igaz. Olyan, mint a jing-jang jel. Mindenben van fekete és fehér. A kettő külön nem létezik! Ha egyedül vág neki, készítsen egy papírt! Felezze meg, és első körben csak a pozitív tulajdonságokat gyűjtse. Figyelje magát minden egyes helyzetben. Felkeléstől lefekvésig. Bármit ide vehet, ami az ön számára elismerésre méltó. Ne vegyen bele külső segítséget. A másik véleményére ne figyeljen, csak a sajátjára! Ha már írt legalább húsz ilyet, csak akkor írhat le 5 negatívat. Majd megint gyűjtsön pozitív tulajdonságot! Ezt a listát tegye szem elé. És erre támaszkodva dicsérje magát, majd tűzzön ki egy reális célt. 20 kg esetében, minimum fél év kell, hogy ne csak látható, de tartós legyen az eredmény. Minimum heti 3 mozgás illő lenne. Részemről kezdetben 30 perc gyors sétát javaslom, ami aztán lassú kocogássá, illetve súlycsökkenés esetén könnyed futássá változhat. Nem kell mindjárt kondi terembe és aerobikozni menni. Ott amúgy is növekedne az önutálata, hiszen ilyenkor külső személyekhez hasonlítja önmagát, ami belátható, hogy nagy hiba. Tanulja meg, hogy azt a másik embert, akit ma lát, vagy esetleg ismer, nem ismerte, akkor, amikor esetleg neki is lelki nehézségei voltak. Nincs olyan ember, aki az élete során ne zuhant volna meg! Maximum letagadja önmaga előtt, és a külvilág előtt is. Készítsen egy listát arról, hogy mit eszik. Akkor fog alakja változni, ha betart egyfajta diétát. Ma nagyon sokan eredményesen változnak úgy, hogy minden nap csak egyfajta élelmiszert fogyasztanak körforgás szerűen: első nap szénhidrát, második nap gyümölcs, harmadik nap fehérje, negyedik nap zöldség, majd elölről. Azért is jó, mert így mindent ehet, nincs az, hogy valamit, amit imád, de el kell hagyja. A csipszek, rágcsák, édességek, cukros üdítők kerülendők, de ezekről - gondolom - már tud, hiszen aki evészavarban él, az kiképzi magát a táplálkozástudományból.Azt is fogadja el, hogy egyedül van. A spiritualitás nem jön kívülről. Ön, mint függő (az evéstől függő) akkor tud felnőni, és problémáitól elszakadni, ha érzelmileg le tud válni mindenről, ami körülveszi. Nincs más út. Az egyedüllét fogalmával kell megbirkóznia. Lehet nagy családja, egy tucat gyermeke, akkor is egyedül jött a világra és a halálba is egyedül megy majd. A saját család ritkán tud segíteni egy fejlődésben lévő egyént. Sokáig visszahúzó erő tud lenni. Ritka az, hogy valakit a saját környezete megért. Ennek oka a családi múltban van. (Ezt segítem, ha sorsterápiával gyógyítok.) Ám ez csodálatos, mert ez is segíti a leválást a külső dolgokról. Így kap lehetőséget arra, hogy individuum legyen, ami csak elsőre ijesztő, amúgy roppant felszabadító tud lenni. Akkor tud majd bízni a külvilágban, ha megtanul először önmagában bízni. Ez egy gyönyörű munka. Vannak nehéz pillanatai, megrázó eseményei. A végső cél elérése legyen szem előtt. Egy összerendezett, önmagát (pozitív és negatív dolgait is) elfogadó, felnőtt személyiség. Mivel a szorongásai a mélyből fogva tartják, így ezekkel, ha nem megy terápiába, egyedül kell szembe néznie.Kiváló a naplóírás, a blogolás. Ön esetében inkább azokat a formákat részesítse előnyben, ahol nincs egyéb külső visszacsatolás. Tudja, a külső dolgok (tárgyak, személyek) bármikor eltűnhetnek bárki életéből. Ha ezek mentén határozza meg önmagát, és saját értékeit, akkor ezek csak addig élők, amíg ezeket kívülről megkapja. Akkor lesz stabil középpontja, ha ezt magából hozza felszínre. Így örök kincseket tud a saját puttonyában hordani, melyek örökre megtartják önt.

Szüleim, akik 62 és 67 évesek, kínlódnak egymás mellett, már jó ideje. Édesanyám depressziós, kisebb fokú alkoholproblémával küzd, állandó féltékenységgel zaklatja édesapámat, aki már alig bírja elviselni ezt. Jártak, járnak pszichiáterhez, kaptak enyhe gyógyszert, de nem látszik javulni a helyzet. Próbáltak kapcsolatterápiát, az sem hozott sikert. Mi lehetne a jó megoldás, mivel lehetne anyámat kirángatni ebből? Eleinte próbáltam szép szóval, megértéssel, de már ott tartok, hogy nem bírom elviselni, és kiabálva kértem, hagyja békén apámat.

Sajnos leírta az édesanyja betegségét: alkoholos féltékenységi paranoid reakció. Konkrét gyógyszer erre nincs. Ez a betegsége. Hiába kiabálnak vele, könyörögnek stb. Az egyetlen, ha hosszabb-rövidebb ideig távol lennének egymástól, pl. apa szanatóriumba vagy anya kórházba kerülne. Időszakos fellélegzésre van szükség. Illetve az egész családnak tisztába kell avval lennie, hogy anya nem féltékeny, hanem ez a betegsége.

Nővéremnek négy gyermeke van. A legkisebb 7 éves. A napokban jelentkezet az a probléma, hogy nem akar szilárd ételt fogyasztani. Most derült ki, hogy attól fél, hogy nem tudja lenyelni. Azt gondoljuk, hogy valami lelki probléma lehet a háttérben. A tavalyi nyáron is megtörtént ez, akkor kórházba is került, ahol infúziót kapott, és pár nap múlva haza engedték. Egyébként is rossz étvágyú, sovány gyermek. Babakorában a nővérem nagyon féltette a félrenyeléstől, nem volt szabad nagyobb falatokat adni neki, és ha véletlenül nagyobb kenyér került a szájába, a nővérem pánikszerűen szedte azt ki. Erről beszélgettem vele és azt mondja, hogy őt mindig is jobban féltette, mint a másik hármat, mert magzat korában cisztákat véltek az agyában, ami miatt a terhesség megszakítást javasolták. Aztán később még sem láttak semmit, így megszületett egészségesen és okosan. Próbáltam a kislánnyal beszélgetni, elmagyarázni, hogy a fogai mire valók; kedvesen elmondtam, hogy miért kell enni és, hogy mi lesz a táplálékkal, ha a gyomrába kerül. Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, hogy mi fog történni akkor, ha nem eszik, amire csak bólintott, és mikor kértem, hogy mondja el, akkor azt mondta, hogy nem mondja, mert az rossz.

Nagyon jó, hogy írt, mert a táplálkozási zavart komolyan kell venni. Főként azért is, mert nagyon korai korban jelentkezett a nővére kislányánál. A leírásából az derül ki, hogy a nővére mindig is túlféltette őt. Már intrauterén életében is elhangzott, hogy ő nem életképes, vagy őt nem szeretnék. Ezt a születése utáni életében is tovább erősítették benne, ami lényegesen csökkenthette, csökkentheti az önértékelését. A túlóvás miatt az anyukájával is nagyon ambivalens lehet a viszonya. Ha jól sejtem, most kezdhette az iskolát, ami igen csak próbára teszi a kicsiket. Én feltétlenül azt javasolnám, hogy keressenek fel gyermekpszichológust, mert mind a kislánynak, mind az anyukájának szüksége lehet segítségre abban, hogy a kettőjük kapcsolata jobb legyen. Az anyuka jobban tudja támogatni a gyermek önértékelést, és ezáltal a gyermeknek több öröme legyen, kevésbé szorongjon. Valószínűleg az étvágya is jobb lesz ettől.

40 éves anyuka vagyok, külsőre dekoratív, normális embernek nézek ki. Egy éve meghalt az anyukám és a barátnőm, és azóta nagyon szomorú vagyok. Voltam pszichológusnál, pszichiáternél, aki antidepresszánst írt föl, meg nyugtatót, semmit nem ért. Ekkor fordultam az alkoholhoz: napi szinten iszom, mert másképp nem bírom elviselni a fájdalmat. Depressziós lettem, állandóan szomorú vagyok, és bűntudatom van. Mindig elhatározom, hogy nem iszom, aztán kezdem elölről. Hangsúlyozom, nem látszik rajtam. Gondolom azért, mert nem régóta vagyok ebben az állapotban, és napközben sosem iszom, csak este. Munkámat ellátom, könyveléssel foglalkozom, de - főleg hétvégén - engedem meg jobban magamnak az italt. Hogyan küzdjem le a szomorúságomat, az alkohol utáni vágyamat?

A veszteségeket feldolgozni sokszor hosszadalmas folyamat. Sajnos, ezt nem tanuljuk, így sok estben nagyon nehéz feladat. Az alkohol a feszültséget átmenetileg csökkenti, a probléma megoldásának idejét azonban eltolja, arról nem is beszélve, hogy sok egyéb problémát is okoz. A gyógyszerek nem oldják meg a problémát, átmenetileg segíthetnek. Ha a gyógyszeres kezelés nem segít, akkor mindenképpen komplex kezelésben érdemes gondolkodni. Fontos a lelki problémák kezelése, valamint az alkoholproblémák kezelése is. Átmenetileg a terápia megtámogatásához adható gyógyszer, de erre nem biztos, hogy szükség lesz. Ha egyedül nem tudja abbahagyni az ivást, akkor érdemes mielőbb segítségért fordulni.

Hol kérhet segítséget egy bulimiás lány?

A segítségnyújtásnak sokféle eszköze létezik manapság (kórházi kezelés, gyógyszeres terápia, pszichoterápia stb.).

Minden demencia Alzheimer-kórt jelent?

A demencia a memória, az ítéletalkotás, a tanulási képességek és a figyelem zavarával járó, folyamatosan romló állapot, egyfajta szellemi leépülés. Bármely életkorban előfordulhat, de a leggyakoribb 65 éves kor felett, 65 éves kor alatt az előfordulási arány csak 1%. A demenciák felében pedig ér eredetű demenciákról beszélhetünk, körülbelül a demenciák fele Alzheimer-típusú, a másik kis hányadukban viszont ritkább testi betegségek állnak a tünetek hátterében. Az Alzheimer-kórban szenvedő betegek agyában az idegsejtek szabályos szerkezete felborul, fehérjezárványok és neurofibrilláris kötegek halmozódnak fel. A zárványok és a kötegek megzavarják a neuronok kommunikációját az agy gondolkodásért felelős területein. Az Alzheimer-kór a betegekre más-más hatással van. A betegség lassú lefolyású. Tünetei közé tartozik a memóriavesztés, a zavartság és a dezorientáció.
A nők esetében az Alzheimer-forma, férfiaknál az ér eredetű problémákból fakadó demenciák a gyakoribbak. A magasabb iskolai végzettségűek körében ritkább az előfordulás, az első fokú rokonok között viszont négyszer gyakoribb.

Cikkek