Mégis veszélytelen a kombinált védőoltás?

A kanyaró, rózsahimlő és mumpsz elleni kombinált (MMR) védőoltás és az autizmus között nem talált kapcsolatot az eddigi legnagyobb vizsgálat, amelynek eredményeit brit kutatók az Archives of Disease in Childhood című folyóiratban publikálták.

1998-ban a londoni Royal Free Hospital kutatója, Andrew Wakefield és munkatársai indították el a szakemberek közt azóta is folyó vitát - a szülők körében nem kis riadalmat okozva - azzal kapcsolatban, jelent-e veszélyt a betegségek latin neve (morbillin, mumps, rubeola) alapján MMR-ként ismert védőoltás. Mindhárom betegség előfordulása megszaporodott a vita megindulása óta.

A védőoltások higanytartalmát vélték az autizmus egyik okozójának. A timerozal higanytartalmú szerves vegyület, amelyet a harmincas évek óta használnak tartósítószerként oltásokban és gyógyszerekben a baktériumok és a gombák szaporodása ellen.

Az Egyesült Államok oltási gyakorlatában például a nem bizonyított, ám lehetséges idegrendszeri hatások miatt ma nem alkalmaznak higanytartalmú oltásokat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azonban továbbra is engedélyezi a timerozaltartalmú oltások használatát, mert ezek gyártása olcsóbb, így könnyebben hozzáférhetőek a világ számos országában.

Egy Argentínában lefolytatott vizsgálatban amerikai kutatók úgy találták, hogy a védőoltásokban tartósítószerként jelen lévő higany gyorsan kiürül a gyerekek szervezetéből, egy hónapon belül már az eredeti higanykoncentráció mérhető a vérükben.

Az oltás veszélytelenségét erősíti meg a brit tanulmány is, amelyben 100 autista, 52 tanulási nehézséggel küzdő és 90 átlagosan fejlődő gyereket vizsgáltak. Az önkénteseket Gillian Baird és munkatársai 57 ezer olyan angliai gyerek közül választották ki, akik legalább egy MMR oltást már megkaptak.

A kutatók a gyerekektől vett vérben nem találták jelét rendellenes immunválasznak, nem volt nagyobb az antitestek mennyisége és kanyaróvírus sem maradt vissza az oltásból. "Nem volt semmiféle különbség a csoportok között, az MMR oltásra adott válasz ugyanaz volt mindegyik csoportban" - hangsúlyozta a kutatásvezető.

Az oltások mellőzésével csökkent az immunizált gyerekek száma és visszatért a kanyaró a fejlett országokban is. A szakemberek remélik, hogy a friss eredmények újra megerősítik a bizalmat az MMR védőoltások iránt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra