Korai halálhoz vezet a szürke hályog

A szürke hályogban, illetve egyéb, időskori maculáris degenerációban (IMD) szenvedők nagyobb eséllyel halnak meg idő előtt, mint az ilyen látáskárosodást elkerülők - derült ki ausztrál kutatók vizsgálataiból.

Azt azonban még nem sikerült kideríteni, hogy a látás elvesztése az öregedés jele-e, vagy olyan állapot, amely önmagában növeli a korai halálozást veszélyét.

Több kutatás kimutatta már, hogy a látáskárosodás növeli az elhalálozás veszélyét az idős emberek körében, a Sydney Egyetem kutatói azonban vegyes eredményeket kaptak, amikor a szürke hályog, illetve az időskori maculáris degeneráció (IMD) és a halálozás összefüggéseit vizsgálták.

A szürke hályog, orvosi nevén katarakta, a szem belsejében, a pupilla mögött rejtőző szemlencse elhomályosodása, míg az IMD a retina megbetegedése.

Az ausztrál kutatók 3654, 49 évesnél idősebb embert vizsgáltak 11 éven keresztül. A látáskárosodottak 54 százaléka elhunyt a kutatás időtartama alatt - ez az arány mindössze 34 százalékos volt az egészséges látásúak körében.

Az IMD-s betegeknek 45,8 százaléka nem érte meg a kutatás végét - a kórtól menteseknek a 33,7 százaléka. A szürke hályogos betegek esetében a halálozási arány 39,2 százalékos volt - a hályogmenteseknél 29,5.

Miután a kutatók statisztikai módszerekkel kizárták az egyéb faktorokat, amelyek korai halált okozhatnak, megállapították, hogy a szürke hályogosok között változatlanul magas maradt a halálozási arány - az IDM-eseknél azonban csak 75 év alatt.

Aki viszont megműttette a szürke hályogját, kikerült a veszélyeztetettek köréből. A kutatók magyarázata szerint a rokkantság, a depresszió és a másokra szorulás érzése is okozhatja a korai halált.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra