Feldmár: "Aki nem a barátom, az az ellenségem"

Hogyan fordulunk magunk ellen, és betegítjük meg magunkat? Meddig és miben okolható a beteg? Feldmár András pszichológus és Büky Dorottya, a Feldmár Intézet igazgatója beszélgetését a test és az én kapcsolatáról a hvg.hu közölte.

Feldmár András elmondta, hogy Karl Menninger 1938-ban publikálta „Az ember önmaga ellen” című művét, amelyben az önpusztítás impulzusát vizsgálta. Az ő interpretációjában az önpusztítás az életben maradásnak, a túlélésnek, az életösztönnek az egyik variációja. Bizonyos szituációkban megtanuljuk úgy megvédeni, megőrizni magunkat, hogy az agresszív impulzusunkat önmagunk ellen fordítjuk. Fritz Perls a retroflection kifejezést adta ennek a viselkedésnek. Úgy vizualizálta, mintha az egyén egy bástyából csak egy pici lőrésen keresztül látná az ellenséget, íja kihúzva, nyila a másik felé mutat, el akarja találni, meg akarja sebezni, de az utolsó pillanatban mégsem az ablakon keresztül lő, hanem az ablak mellé. A falról a nyíl visszapattan, és őt magát sebzi meg. Menninger és Perls szerint ez a leggyakoribb mechanizmusa annak, ahogy beteggé tesszük magunkat. Minél jobban gyűlölök valakit, annál betegebbé teszem magam, mert megtanultam, hogy az ellenségemet védjem magamtól, ne magamat az ellenségemtől.

Aki nem a barátom, az az ellenségem.

Büky Dorottya szerint sok spiritualista iskola még gondolkozni sem enged arról, hogy ki a barát, és ki az ellenség.

A pszichoszomatikus fájdalom csillapítása nem egyszerű feladat, hiszen gyakran már a felismerése is akadályokba ütközik. Részéletek!

Feldmár definíciója szerint: „Az a barátom, aki a szívéhez közel hordozza az én érdekeimet. Aki ezt nem teszi, az az ellenségem. Nincs középút. Aki nem a barátom , az az ellenségem.”

Büky szerint kérdés, hogy mit kezdjünk a közömbösökkel, akik legfeljebb a helyzetükből adódóan bántanak másokat olykor, vagy legalábbis nem képviselik az érdekeiket, de mégsem tekinthetők ellenségnek.

Feldmár szerint azonban pszichológiailag, pszichoszomatikailag jobb, ha nem engedjük meg magunknak a kvázi neutrális középső kategóriát. Méghozzá azért, mert ebbe a „sem nem ellenségem, sem nem barátom” csoportban elrejthető az is, aki tulajdonképpen az ellenségem, csak nem akarom róla ezt tudni, elismerni, bevallani. Másképp ezt úgy mondhatnánk, hogy akitől mindenből többet akarok, több figyelmet, több mindenfélét, azt szeretem, akitől kevesebb időt, figyelmet, egyebet akarok, azt gyűlölöm . És persze, ez is túlzás, hiszen úgy is csinálhatok, mintha közömbös lennék. De önmagunk karbantartásához jobb a fekete-fehér, mint a sok szürkeség. Jobb a másikban felismerni az ellenséget, és lenyilazni a bástyáról, mint kinyírni önmagunkat.

Forrás: hvg.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra