Depressziós tinédzserek Amerikában

Több mint 2 millió amerikai tinédzsernek volt hosszabb-rövidebb depressziós időszaka az elmúlt évben, közülük is a lányoknál gyakoribb a probléma - derítette ki egy kutatás.

A 12 és 17 év közötti fiatalok 8,5 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egy éven belül átesett komoly depresszión. Figyelemfelkeltő adat a szakemberek szerint, hogy ha a nemek közötti különbséget is vizsgálják, akkor a lányok 12,7 százaléka vallotta magát depressziósnak, míg a fiúknak 4,6.

DepresszióEzek az adatok többek között azért is különösen ijesztőek, mert a depresszió a 15 és 24 év közötti korosztályban előforduló öngyilkosságok harmadik leggyakoribb kiváltó oka.

A felmérés során majdnem 70 ezer fiatalnak tettek fel kérdéseket kedélyállapotukkal kapcsolatban, illetve egy skála mentén arra is válaszolniuk kellet, hogy a depresszió milyen mértékben van hatással családjukra, barátaikra, tanulmányaikra vagy munkahelyükre. A fiatalok definíciója szerint a több mint két héten keresztül tartó kedvetlenség, érdeklődés-vesztés esetén beszélhetünk depresszióról. A tünetek között felsorolták az alvászavart az energiaszint- és koncentrációs képesség csökkenését, illetve az önértékelésbeli zavarokat is.

"Öröm az ürömben, hogy szerencsére a depresszió könnyen megelőzhető és könnyen is kezelhető, de a szülőknek ugyanolyan fontossággal kell tekinteniük gyermekeik szellemi egészségére, mint a fizikai rendellenességekre" - mondta a felmérést végző SAMSHA szervezet munkatársa, Terry Cline.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra