Daganatot hozhat a depresszió

A súlyos mentális betegségeknél, mint például a bipoláris depresszió vagy éppen a skizofrénia, a kisebb balesetek és a daganatos megbetegedések előfordulása is gyakoribb - derült ki a Johns Hopkins Egyetem kutatásából.

"Valóban megnövekedett kockázatról beszélhetünk, de az okokban még nem vagyunk teljesen biztosak" - magyarázta Gail L. Daumit, a kutatás vezetője, aki most azt vizsgálja, vajon az ilyen betegek megfelelő szűrésben részesülnek-e. A szakértő szerint ugyanis az ő esetükben különösen fontos az orvosi kivizsgálás és az olyan kockázati faktorokról való tájékoztatás, mint például a dohányzás .

A tudósok a mostanit megelőző tanulmányuk vizsgálatai során ugyanis megállapították, hogy az amerikai lakosok körülbelül 5 százaléka szenved valamilyen mentális betegségben, akik közül sokan idő előtt halnak meg. A kutatásból kiderült, hogy kétszer olyan gyakran sérülnek meg ezek a betegek a kórházi ellátás során - például a szobájukban -, mint pszichésen egészséges társaik. Sőt az ilyen sérülésekbe ők 4,5-szer gyakrabban is halnak bele. Emellett Daumit kimutatta, hogy a magasabb halálozási ráta a betegeknél gyakrabban előforduló rákra és kardiovaszkuláris betegségekre is visszavezethető.

A kutatócsoport 3317 mentális beteg adatait vizsgálta át 1994 és 2004 között Maryland államban. A betegek átlagéletkora 42 és 43 év közé esett, emellett semmilyen jelentős fizikai állapotbeli eltérésük nem volt. Az eredményekből kiderült, hogy a lakossági adatokkal összehasonlítva a skizofrén betegeknél, 4,5-szer nagyobb eséllyel alakult ki tüdőrák, 3,5-szer valószínűbben vastagbélrák és csaknem háromszor nagyobb eséllyel az emlőrák. Emellett a bipoláris zavarban szenvedő betegeknél is hasonló eredmények születtek.

A szakértő szerint lehetséges, hogy a tüdőrák azért alakul ki a mentális betegeknél gyakrabban, mert közülük eleve többen dohányoznak. A mellrákra pedig Daumit szerint az is magyarázat lehet, hogy a pszichés betegek ritkábban vállalnak gyermeket, pedig a szülés vélhetően csökkenti az emlőrák kockázatát. A tanulmány az Injury Prevention oldalain jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra