Betegség, ami elveszi a kedvet az evéstől

A stressz különbözőképpen hat az emberi szervezetre, van, amikor ösztönző, de a krónikus stressz szinte mindig romboló. Például olyan mértékűvé válik a szorongás, hogy a betegnek már az evéstől is teljesen elmegy a kedve, sőt gátlásai támadnak.

A stresszorexia időhiány miatti étkezési, táplálkozási zavar. Nincs szó különálló kórképről, maga az elnevezés inkább egy kiragadott tünetet takar: ha valaki stresszbeteg, és alapvetően szorongásos tünetei vannak, akkor egyfajta étkezési zavara is kialakul. Ez a gyakorlatban jelentheti azt is, hogy nincs étvágya és túl keveset eszik, de azt is, hogy túl sokat. A stresszorexia esetében az előbbiről van szó.

Ugyanakkor pusztán az, hogy valaki időhiányra hivatkozva nem eszik, igazából lényegtelen, mert maga az időhiány is csak a tünete a megfelelési kényszer miatti kapkodásnak és rohanásnak. Egyfajta körfolyamatról van tehát szó.

A stresszorexia időhiány miatti étkezési, táplálkozási zavar

Mivel nincs szó külön kórképről, pontos adatok az előfordulásról sem állnak rendelkezésre. Érintettje lehet bárki, aki stresszesen él , függetlenül attól, hogy dolgozó anya-e vagy sem. Azaz hiába emlegetik a problémát dolgozó anyák betegségeként, ez nem igaz, mert azok az anyák lehetnek érintettek, akik stresszesek. Persze a stresszes élet inkább jellemezheti azokat, akik gyereknevelés mellett dolgoznak is. A probléma férfiaknál is előfordulhat, azaz mindenki érintett lehet, aki elsősorban megfelelési kényszer miatti szorongás miatt nem tudja összeegyeztetni a munkáját a családjával, mindennapi teendőivel.

A stressz az emberi szervezetet érő fizikai-érzelmi megterhelésre adott élettani válasz. Ez a reakciónk a túlélést szolgálja: bármilyen erős külső hatásra - észlelt veszély, fenyegetés, de szélsőséges öröm esetén is - a stressz az, amely mozgósítja testünk energiatartalékait, és arra indít, hogy megküzdjünk a helyzettel, netán kimeneküljünk belőle. Részletek!

A stresszorexiának konkrét, pontosan meghatározott tünetei nincsenek, hiszen nincs szó külön betegségről. Jellemző rá, hogy érintettjei arra hivatkozva nem esznek rendesen, hogy nincs rá idejük. Az evéshiány miatt az érintettek le is fogyhatnak, ugyanakkor a stresszorexiánál olyan probléma nincs, mint az anorexiánál , amelynél a betegek annak ellenére gondolják magukat kövérnek, hogy valójában csontsoványak. Tehát ez esetben nincs szó testképzavarról.

A szakemberek pusztán a stresszbetegség egyik tüneteként azonosíthatják ezt a jelenséget, s magát a betegséget diagnosztizálják. Kezelni pedig a táplálkozási zavar hátterében álló pszichés problémát kell, lévén annak rendezése segíthet megszüntetni ezt a felszínen jelentkező tünetet.

Maga a kezelés viselkedésterápiával, vagy bármilyen feltáró terápiával történhet. A cél, hogy az érintett szabaduljon meg a szorongásaitól, s tanulja meg jól beosztani idejét. Kezelésre a terápiától függően legalább három hónapig szükség van. A megelőzést a megfelelő stresszkezelés segíti, emiatt előnyös, ha valaki elsajátítja ennek módszereit.

Annak, hogy valaki időhiányra hivatkozva nem eszik, komoly következményei is lehetnek, fizikai és pszichés területen egyaránt. Előfordulhatnak például olyan gasztroenterológiai megbetegedések vagy vitaminhiányok, amelyeket a nem megfelelő táplálkozás okoz, de a pszichés problémák is erősödhetnek, ha valaki nem oldja őket időben.

Bővebb leírást a Betegségek A-Z stresszorexia szócikkében olvashat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra