Azonosították a testmozgás génjeit

Növelve az egyik "testmozgásgén" (a VGF) aktivitását az agyban, új módszerrel kezelhető a depresszió egerekben, állítják a Yale Orvosi Karának kutatói a Nature Medicine-ben megjelent cikkükben.

A kutatók vezetője, Ronald Duman pszichiáter professzor szerint az új gyógyszercélpont még jobb mint az eddigiek, mivel már eleve megtalálható az agyban. A depresszió az Egyesült Államok lakosságának 16 százalékát sújtja, és évente közel 83 milliárd dollárt tesznek ki a betegséggel összefüggő költségek. A jelenlegi antidepresszáns gyógyszerekre a betegek 65 százaléka reagál, de még nekik is hetekbe-hónapokba telik, mire kialakul a jótékony hatás, és érzékelik a javulást. - írja a MediPress.

Ismert, hogy a testmozgás jó hatással van az agyműködésre, valamint a szellemi teljesítményre, sőt véd az agyi sérülések és betegségek károsító következményeitől is, ám hogy hogyan, az egyelőre rejtély.

Duman professzor és kollégái olyan új csipes módszert fejlesztettek ki, mely kismértékű génkifejeződési változásokat is képes kimutatni, különösen a hippocampusban, ebben a stresszhormonokra, depresszióra és depresszióellenes szerekre rendkívül érzékeny agyi területen. Ennek segítségével azonosították azokat a géneket, melyek aktivitási mintázata összefügg a testmozgással. Az egerek mozgatásához mókuskereket alkalmaztak, melyben a mozgó egerek egy héten keresztül éjszakánként több mint 6 mérföldet tettek meg. Összesen 33 ilyen gént találtak a hippocampusban, melyek közül 27-et eddig még sosem azonosítottak. Különösen egy gén, a VGF aktivitása nőtt a mozgás hatására. A VGF adása egy erős antidepresszáns hatást váltott ki, még gátlása depressziós magatartást eredményezett az egerekben.

Duman professzor elmondta, hogy a VGF azonosítása újabb bizonyíték arra, hogy a testmozgásnak depresszió-ellenes hatása van. Eredményeik segítségével teljesen új hatásmechanizmusú gyógyszereket fejleszthetnek ki a depresszió kezelésére.

STOP

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra