Az autizmus legelső jelei

Az agyról készült felvételek már jóval az autizmus tüneteinek megjelenése előtt utalnak a rendellenességre - állapította meg egy új amerikai tanulmány.

Körülbelül minden századik ember autista, a zavar a viselkedésben és a társas kapcsolatokban nyilvánul meg.

A betegséget legkorábban általában kétéves korban diagnosztizálják , de nem ritka, hogy ennél később. A Nature brit tudományos lap aktuális számában közölt tanulmány megmutatta, hogy ennél jóval korábban, már egyévesen látszanak az agyban az autizmusra utaló jelek. Az eredmények alapján elképzelhető korai tesztek és kezelések kidolgozása, ami azért lehet fontos, mert az agy ebben a korban még igen fogékony.

Hova forduljunk segítségért, ha gyerekünkön az autizmus jeleit fedezzük fel? Részletek itt.

Mesterséges intelligencia jelezte előre a bajt

A kutatók 148 gyereket vizsgáltak meg, köztük olyanokat, akiknél nagy volt az autizmus kockázata, mivel a családban már volt autista testvér. Félévesen, egyévesen és kétévesen készítettek agyi felvételeket a gyerekekről.

Az autizmus a viselkedésben és a társas kapcsolatokban okoz zavart
Az autizmus a viselkedésben és a társas kapcsolatokban okoz zavart

Az agynak a bonyolult funkciókért - például a beszédért - felelős területén, az agykéregben már korán megmutatkoztak az eltérések azoknál a gyerekeknél, akiket később autizmussal diagnosztizáltak.

A kutatók az agyról készült felvételeket mesterséges intelligenciába táplálták, mely 80 százalékos pontossággal jelezte előre, a gyerekek közül kinél alakul ki autizmus.

Nincs köze az MMR-oltásnak az autizmushoz

A tanulmány az autizmus felismerésének és kezelésének nagy változásai előtt nyithatja meg az utat, a korai diagnózis lehetővé teszi, hogy idejében megtanítsák a szülőknek, hogy viselkedjenek az autista kisgyerekkel, így a terápia hatékonyabb lehet.

A tanulmány újabb cáfolata annak az elterjedt - és rég hamisnak bizonyult - tévhitnek, hogy az MMR-oltásnak köze van az autizmushoz. A tévhit azért verhetett könnyen gyökeret, mert az oltást akkor kapják a gyerekek, amikor már diagnosztizálható az autizmus.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra