A jó alvás titka: kevesebbet legyünk ágyban

Az inszomniában, azaz alvási elégtelenségben szenvedőknek - bármilyen meglepő - kevesebb időt kell az ágyban tölteniük, ha szeretnék elérni a panaszaik enyhülését.

Egy friss kutatás szerint azok, akik akut álmatlanságban szenvedtek és lecsökkentették az ágyban töltött órák számát, sikeresen meggyógyultak, míg azoknak, akik még több fekvéssel próbáltak álomba merülni, krónikussá vált a betegségük.

A University of Pennsylvania kutatói által végzett kísérletekben azok, akik este 11 körül feküdtek le, és másnap reggel fél nyolcig terveztek aludni, többnyire fél hatkor már ébren voltak, felkeltek, és elkezdték a napjukat.

A vörösborozás nem tesz jót az alvásnak? Bormuslincákkal végzett kísérletek során felfedeztek egy olyan mutációt a génállományban, amelynek hatására az érintett rovarok harmadannyit aludtak, mint a többiek. Részletek!

Azok, akiknél végül krónikus inszomniát állapítottak meg, többnyire korábban lefeküdtek, később keltek ki az ágyból és napközben is szundítottak kicsit. Rövid távon ez jó megoldás lehet az alváshiány kiküszöbölésére, de hosszú távon tönkreteszi a szervezet alvás-ébrenlét ciklusát.

A kutatók szerint hatékony módja az inszomnia kezelésének, ha a korai ébredést követően nem fekszünk vissza. Nem véletlen, hogy ez a módszer is része a krónikus álmatlanság esetén alkalmazott kognitív viselkedésterápiának. Külön előnye, hogy a betegek nem szenvednek ebben az esetben az altatók mellékhatásaitól.

Ha valaki korábban ébred fel és nem fekszik vissza, az hatékony módja az inszomnia kezelésének

A krónikus inszomnia egyre gyakoribb jelenség, az emberek akár három vagy több éjszakát is álmatlanul töltenek hetente, ami rendkívül rossz hatással van mind a mentális mind a fizikális teljesítményükre, és olyan betegségekhez vezethet, mint a depresszió vagy a gyógyszerfüggőség . Mindemellett, magas vérnyomás, diabétesz, szívbaj vagy stroke is lehet a következménye.

A 461 résztvevővel zajlott féléves kísérlet során 394 önkéntes távozott jó alvóként és 36-nál állapítottak meg krónikus inszomniát. Ők voltak azok, akik rengeteg időt töltöttek ágyban, sajnálatosan minden eredmény nélkül.

Forrás: medicalnewstoday.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra