A jó alvás titka: kevesebbet legyünk ágyban

Ajánlom a HáziPatika Facebook oldalát!

  HáziPatika.com

álmatlanság, inszomnia, alvászavarok, alvási elégtelenség

Az inszomniában, azaz alvási elégtelenségben szenvedőknek - bármilyen meglepő - kevesebb időt kell az ágyban tölteniük, ha szeretnék elérni a panaszaik enyhülését.

Egy friss kutatás szerint azok, akik akut álmatlanságban szenvedtek és lecsökkentették az ágyban töltött órák számát, sikeresen meggyógyultak, míg azoknak, akik még több fekvéssel próbáltak álomba merülni, krónikussá vált a betegségük.
A University of Pennsylvania kutatói által végzett kísérletekben azok, akik este 11 körül feküdtek le, és másnap reggel fél nyolcig terveztek aludni, többnyire fél hatkor már ébren voltak, felkeltek, és elkezdték a napjukat.

A vörösborozás nem tesz jót az alvásnak? Bormuslincákkal végzett kísérletek során felfedeztek egy olyan mutációt a génállományban, amelynek hatására az érintett rovarok harmadannyit aludtak, mint a többiek. Részletek!


Azok, akiknél végül krónikus inszomniát állapítottak meg, többnyire korábban lefeküdtek, később keltek ki az ágyból és napközben is szundítottak kicsit. Rövid távon ez jó megoldás lehet az alváshiány kiküszöbölésére, de hosszú távon tönkreteszi a szervezet alvás-ébrenlét ciklusát.
A kutatók szerint hatékony módja az inszomnia kezelésének, ha a korai ébredést követően nem fekszünk vissza. Nem véletlen, hogy ez a módszer is része a krónikus álmatlanság esetén alkalmazott kognitív viselkedésterápiának. Külön előnye, hogy a betegek nem szenvednek ebben az esetben az altatók mellékhatásaitól.
Ha valaki korábban ébred fel és nem fekszik vissza, az hatékony módja az inszomnia kezelésének

A kutatók szerint hatékony módja az inszomnia kezelésének, ha a korai ébredést követően nem fekszünk vissza

A krónikus inszomnia egyre gyakoribb jelenség, az emberek akár három vagy több éjszakát is álmatlanul töltenek hetente, ami rendkívül rossz hatással van mind a mentális mind a fizikális teljesítményükre, és olyan betegségekhez vezethet, mint a depresszió vagy a gyógyszerfüggőség. Mindemellett, magas vérnyomás, diabétesz, szívbaj vagy stroke is lehet a következménye.
A 461 résztvevővel zajlott féléves kísérlet során 394 önkéntes távozott jó alvóként és 36-nál állapítottak meg krónikus inszomniát. Ők voltak azok, akik rengeteg időt töltöttek ágyban, sajnálatosan minden eredmény nélkül.

Aktuális

Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?aranyér

Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?Ha nem kezeli, szövődményekhez vezet

Hasmenés és bélgázok: így tehet ellenükHasmenés

Hasmenés és bélgázok: így tehet ellenükGyakran előforduló bélrendszeri panasz a hasmenés, a túlzott bélgáztermelődés

Mi számít a betegségek kialakulásánál: az életmód vagy a genetika?Ébredj fel

Mi számít a betegségek kialakulásánál: az életmód vagy a genetika?Bizonyos betegségek kialakulásában éppoly meghatározóak lehetnek a genetikai tényezők, mint az életvitelünk.

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Felfázás

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Lehet, hogy a partnere miatt beteg?

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólKULLANCS

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólMit tudunk rosszul a kullancsokról?

Vénás betegségekFÓKUSZBAN

Vénás betegségek Az aktív népesség 35 százaléka, míg a nyugdíjas korúak több mint fele szenved valamilyen vénás betegségben

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekOTTHON

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekÍme, néhány megoldás arra, mivel lehet kiszedni a különböző típusú foltokat.

Alzheimer: reményteli áttörésekalzheimer-kór

Alzheimer: reményteli áttörésekA felejtés betegségének is szokás nevezni az Alzheimer-kórt

Facebook

Youtube

Twitter

Google+

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag