A gének felelősek az anorexiáért?

A Journal of Clinical Investigation két génmutációról számol be, melyek növelik az anorexia nervosa és a bulimia kockázatát.

Az anorexia nervosa súlyos koplalást jelent , míg a bulimiások miután magukhoz vették az ételt, önhánytatást alkalmaznak - az előrehaladott betegség következménye akár halálos is lehet. E két evési rendellenesség a hölgyek 1-3 százalékát érinti, férfiaknál valamivel alacsonyabb az arány.

A háttérben általában a kóros önkép áll, azonban most Michael Lutter és az Iowai Egyetem munkatársai két génmutációról számoltak be, melyek mellett fokozódik a kialakulási kockázat.

Mivel az étkezési zavarok egyes családokban halmozottan fordulnak elő, így jött szóba az öröklődés szerepe . A vizsgálat során két ilyen kifejezetten terhelt család tagjainak génállományát tesztelték: az egyik család 3 generációjának 20 tagjából 10 esetben jelentkezett a betegség, míg a másik család 8 tagjából 6 volt érintett.

Az anorexia is génmutáció miatt alakul ki?

Az első esetben a kutatás egy génátíródást szabályozó transzkripciós faktor mutációját bizonyította: az ösztrogén-kapcsolt alfa receptorra (ESRRA) elváltozásának következménye csökkent aktivitás lesz. A második családnál a hiszton deacetiláz 4 (HDAC4) szenvedett mutációt, melynek következménye az izom és a zsírszövet anyagcseréjében bekövetkező változás.

A kutatók a jövőben egérkísérletek segítségével tervezik tanulmányozni az egyes mutációk agyi következményeit .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra