A férfiakat jobban megviseli a szakítás

Az elvált, illetve a megszokott partnertől elszakadó férfiak körében jóval nagyobb arányban fordul elő a depresszió, mint a stabil kapcsolatban élő férfiaknál - állapította meg egy kanadai vizsgálat.

A Kanadai Statisztikai Hivatal felmérése megerősítette egyben, hogy a nők lényegesen jobban bírják a magányt, jobban gondoskodnak magukról, hatékonyabban keresik meg a lelki egészséghez elengedhetetlenül szükséges - kellő mennyiségű - elfoglaltságot.

A kanadai tanulmány szerzői egy országos lakossági egészségfelmérés adatait elemezve jutottak arra a megállapításra, hogy a házassága vagy élettársi kapcsolata felbomlásán átesett férfiak 12 százaléka - a klinikai tünetek összegzése alapján - depressziósnak diagnosztizálható, míg a népességben az együtt élő emberek esetén ez a szám 3 százalékra tehető.

A felmérés szerint a 2 0-6 4 év közötti elváltak vagy külön élő férfiak hatszor gyakrabban számoltak be depresszióról, mint a házas férfiak, míg az elvált vagy különélő nők csak 3,5-szer gyakrabban jelezték ezt a panaszt, mint a házasságban élő társaik.

A tanulmány szerzői statisztikailag, a népesség egészére vonatkozóan - tudományos igényű adatsor alapján - megerősítették azt a korábban általánosan elfogadott hiedelmet, miszerint a férfiak különösen sebezhetőek egy szakítás után, ha elvesztik társuk - valódi, vagy vélt - támogatását.

A férfiakat nem a nagyobb érzelmekre való képesség miatt betegíti meg a veszteség, hanem azért, mert kevésbé képesek extrovertáltan, a barátokkal megbeszélve - feldolgozni a veszteséget - olvasható a kanadai statisztikai hivatal honlapján.

(STOP)

(2007.07.24. 10:43)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra