Új applikáció segíti szexuális életünket

A LoveInfo nevű mobiltelefonos alkalmazás a világon egyedülálló szexprevenciós applikáció, amely felkészíti a fiatalokat az első együttlétre, és vészhelyzetben is hasznos információkkal szolgálhat.

Az okostelefonos applikációk az élet szinte minden területén a segítségünkre vannak. Találunk programot, amely segíti a fogyókúránkat, méri és dokumentálja a sportteljesítményünket, emlékeztet a fontos dolgainkra, vagy éppen a helyes táplálkozáshoz ad hasznos tippeket. Miért éppen a szex lenne az a terület, ahonnan az okostelefonok kiszorulnak?

Évek óta masszívan nő a nemi betegek száma Magyarországon. Az Országos Epidemiológiai Központ jelentése szerint 2010 óta közel másfélszeresére emelkedett a gonorrhoea előfordulása, a szifilisz pedig ugyanezt a növekedést egyetlen év alatt megugrotta. Hogy miért terjednek ennyire ezek a betegségek, arról az alábbi cikkünkben írtunk!

Anatómiai ismeretek és segítség vészhelyzet esetén

A 16-25 év közötti fiatalok harmada heti rendszerességgel él nemi életet, ennek ellenére a korosztály negyede még soha nem használt semmilyen fogamzásgátló módszert. A szexualitás témaköre a legtöbb családban tabunak számít, az iskolai felvilágosítás is jórészt csak papíron létezik, a fiatalok így nagyrészt egymástól veszik át a sokszor pontatlan információkat. Számukra jelenthet fogódzót a LoveInfo nevű mobiltelefonos alkalmazás, ami egy a világon egyedülálló szexprevenciós applikáció. A szexualitással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók mellett szót ejt a drogokról, arról, hogy mi a teendő erőszak esetén, vagy mit kell tenni, ha egy ember hirtelen összeesik előttünk az utcán.

Új applikáció segíti a szexuális életünket
Új applikáció segíti a szexuális életünket

A LoveInfo egy magyar vállalkozó, Langmár Bettina ötlete alapján készült el, de a tartalmán egy szexológus tanácsadó, egy nőgyógyász szakorvos, egy egészségfejlesztő és egy ügyvéd is dolgozott. Mind látványban, mind nyelvezetében a fiatalokat célozza meg, a szülőknek pedig a felvilágosításban nyújthat segítséget. Alkalmas lehet még előadóknak is, hisz a segítségével egy egész osztály bevonható az interaktív tanulásba.

Az applikáció visszafogott képekkel nyújt anatómiai ismereteket a nemi szervekről, bemutatja például a mell és a here önvizsgálatának módját, valamint arra buzdít, hogy ismerje meg a fiatal a testét, hogy felismerhesse, ha valami nincs rendben. Az egyoldalú felvilágosító órákkal ellentétben itt bátran olvasgathatja az ellenkező neműeknek szóló sorokat is, így tisztában lehet nem csak a saját, de párja testével is, ha majd az első alkalomra kerül a sor. Az első szexhez is ad pár tippet a LoveInfo, végig kihangsúlyozva a fogamzásgátló eszközök használatának fontosságát.

Előfordul, hogy a szülő csak akkor eszmél rá, hogy a gyermeke aktív nemi életet él, ha a terhesség vagy valamilyen nemi betegség gyanúja merül fel. Probléma esetén az applikáció leírással szolgál a teendőkről, és elnavigál a hozzánk legközelebbi, társadalombiztosítási alapon igénybe vehető intézménybe (Családvédelmi Szolgálat, Nőgyógyászati Szakrendelés, Bőr- és Nemibeteg gondozó, Babamentő Inkubátor, HIV szűrőállomás), ahol a problémát orvosolni tudják. Ezzel több órányi internetes keresgélést, illetve a rendelők és az orvosok közötti felesleges köröket is megspórolja az alkalmazás használója.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra