Társkeresés: a férfiak 80 százalékát két dolog érdekli

A lényeg, hogy az érzelmek elsöprőek legyenek - akkor már jó lesz a kapcsolat is. Ennek a tévedésnek elsősorban a férfiak esnek áldozatul. Párterápiával foglalkozó szakemberek több racionalitást javasolnak társkeresésnél.

Társkereséskor sok férfit túlzottan befolyásolnak a romantikus klisék. A nők szívesebben nézik ugyan a hollywoodi romantikus filmeket, de nem nagyon hisznek bennük, ellentétben a férfiakkal. Ez a véleménye a párkapcsolati tanácsadással foglalkozó Christian Thielnek, aki a német Focus magazinnak nyilatkozott.

Így például a legtöbb férfi sziklaszilárdan meg van győződve róla: létezik "szerelem első látásra". Vágyakozva várnak az egyedülálló férfiak arra, hogy az igazi, az egyetlen, a nagy szerelem villámként csapjon be. Ám Thiel szerint a "szerelem első látásra" egyáltalán nem szerelem, hanem az erotikus vonzalom és "ego-simogatás" kombinációja: ha észrevesszük a másik pillantásában a vágyat, azt "simogatásnak" vesszük. (Alighanem itt Eric Berne könyvére, az Emberi játszmákra utalhatott , amelyben Berne a simogatásról, mint alapvető emberi vágyról írt. Eszerint a "simogatás" nem csak fizikai jellegű lehet, hanem "leegyszerűsítve" bármiféle intimitást keltő inger.)

Thiel szerint azonban a "szerelem első látásra" komoly problémákhoz vezethet: az, hogy valaki egy adott pillanatban vágyik a másik után, nem jelenti azt, hogy ez tartósan fennmaradó érzés lesz. Egy "mágikus pillanat" amúgy sem dönthet erről hosszú távon. Ettől függetlenül sok férfi meg van győződve róla, hogy mindegy kibe szeret bele, a lényeg, hogy az érzelmek legyenek elsöprőek.

A férfiak ennek megfelelően könnyebben mondják ki, hogy "szeretlek". Az első randin a férfiak 7 százaléka, a nőknek viszont csak 1 százaléka nyilvánítja ki "örökké tartó" érzelmeit - mondja Thiel. Ennek megfelelően persze ötször, tízszer több elutasítást kapnak, mint a nők.

Társkeresés: a férfiak 80 százalékát két dolog érdekli (Fotó: Europress)

Társkeresés: a férfiak 80 százalékát két dolog érdekli (Fotó: Europress)

Az utóbbiak egyébként tendencia szerint sokkal racionálisabbak szerelmi ügyekben a férfiaknál. Ebből fakadóan sokkal válogatósabbak és óvatosabbak.

A férfiakkal nemcsak az a probléma, hogy túlzottan az érzelmeikre hagyatkoznak, hanem az "álomnő" kiválasztásakor elég kevés szempontot mérlegelnek. A férfiak 80 százaléka két kritériumot tart fontosnak. Az első: "Mennyire néz ki jól?", A második: "Kedves-e hozzám?" A "kedvesség" alatt azt értik, hogy partnerük mennyire mutat őszinte érdeklődést irántuk, mennyire ismeri el őket és mennyire "lelkesedik" értük. A nők ezzel szemben sokkal több szempontot vesznek figyelembe. Nemcsak a külsőt nézik, hanem a státusz, a képzettség, a jövedelem és a karakter is számít náluk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra