Párválasztás: mi alapján ítél a férfi?

Tudósok most először támasztották alá vizsgálatokkal, hogy a férfiak és a nők valóban mást keresnek egy kapcsolatban: előbbiek elsősorban a külsőt nézik a másik nemben, míg utóbbiak a társadalmi státuszt tartják igazán fontosnak.

A című lapban közzétett tanulmány ellentmond annak a ténynek, melyet a szakemberek az utóbbi időben oly népszerűvé vált rapidrandik alapján szűrtek le, nevezetesen, hogy mind a nők, mind a férfiak elsősorban a külső alapján választanak maguknak párt.

Tényleg más a párválasztás a két nemnél

Norman Li, a Szingapúri Egyetem pszichológusa és Oliver Sng, az Arizona Állami Egyetem doktorandusza munkatársaikkal több kísérletet is elvégeztek az online beszélgetés és a rapidrandik módszerét alkalmazva , melyekbe tudatosan bevontak olyanokat is, akik kevésbé vonzó külsővel és kevésbé magas társadalmi státusszal voltak megáldva.

Az ellenkező neműekkel való társalgást követően a férfiak jellemzően kevesebb érdeklődést mutattak a külsőre nem túl vonzó hölgyek iránt, míg a nők érdeklődését a társadalmilag nem túl jól elhelyezkedő férfiak keltették fel kevésbé. Li szerint mindez azért érdekes, mert rámutat arra, hogy a nemek elsősorban abban különböznek a társkeresésük során, hogy milyen típust akarnak mindenképp elkerülni, nem feltétlenül abban, hogy milyen típust keresnek .

Mind a nők, mind a férfiak elsősorban a külső alapján döntenek párválasztásban

A mai modern társkeresési formák nem mindig adnak elég lehetőséget arra, hogy egy egyén pontosan kifejezze azt, milyen az ideális partner a számára , ám a mostani kutatás kicsit közelebb viszi a szakembereket a megoldáshoz, és segít megszüntetni azt a politikailag ugyan korrekt, de korántsem helytálló nézetet, miszerint a mai modern világban a férfiak és a nők ugyanolyan szempontok alapján választanak társat maguknak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra