A jó párkapcsolat csalhatatlan jelei

Egy program pusztán a közösségi oldalon mutatott aktivitást vizsgálva 86 százalékos pontossággal képes megállapítani, hogy adott személy párkapcsolatban él-e. Családi állapotunk a kutatók szerint jelentősen befolyásolják személyiségünket is.

Az ellentétek vonzzák egymást - tartja a sokat vitatott mondás, arról azonban már nem szól a fáma, hogy a felek meddig maradnak egymás ellenpólusai. Sokan észrevehetik magukon, hogy párjuktól átvesznek bizonyos szokásokat, szófordulatokat, sőt: egyes kutatások szerint személyiségünk is igazodik a partnerünkéhez . Legalábbis abban az esetben, ha elkötelezzük magunkat a másik mellett.

Nem csupán a munkahelyi, de a párkapcsolati kiégésért is felelős lehet az állandó monotonitás. A kölcsönös tisztelet vagy a gyerekek összetartó erőt jelenthetnek ideig-óráig, tényleges megoldást azonban csak az hozhat, ha új impulzusokat, élményeket csempészünk a mindennapokba. Mikor menthetetlen egy párkapcsolat? Cikkünkben foglalkoztunk a témával!

Olyanná válunk, mint a párunk

A Szentpétervári Egyetem a Szingapúri Egyetemmel karöltve készített egy algoritmust, amely képes megállapítani egy adott személyről, hogy párkapcsolatban van-e. Ehhez a személy aktivitását vizsgálja a legnépszerűbb közösségi oldalakon , figyelembe véve például, hogy milyen gyakran jelentkezik be, miről és milyen hosszan ír ki üzeneteket, illetve hogy milyen fotókat tölt fel magáról. Ezzel a bonyolult számítási módszerrel az algoritmus 86 százalékos pontossággal képes megállapítani egy adott személy családi állapotát akkor is, ha semmi konkrétumot nem árul el róla az oldalán. A kutatók ezzel azt a felvetést igazolták, hogy párkapcsolatban máshogy kezdjük el használni a közösségi médiát, ez pedig személyiségjegyeink megváltozásáról is árulkodik.

A párkapcsolatban élők egyre több dologban kezdenek hasonlítani egymásra
A párkapcsolatban élők egyre több dologban kezdenek hasonlítani egymásra

A tanulmány egyik társszerzője, Aleksandr Farseev szerint a tartós párkapcsolatban élők könnyen nyomon követhető nyelvi jelekkel is utalnak családi állapotukra. Az "én és te", "én és ő" helyett gyakrabban használják a "mi" és a "velünk" kifejezéseket. Ahogy nő elköteleződésünk a másik iránt, úgy lépünk túl egyre többször saját egónkon, és kezdünk el közösen gondolkodni a párunkkal. Ilyen esetben személyiségünk is hasonulni kezd a partneréhez - írják a tanulmányban.

Párkapcsolatban jellemzőbb, hogy valamilyen új hobbi iránt kezdünk érdeklődni, például önkénteskedünk, vagy kipróbálunk egy új sportot. Emellett sajnos rossz szokások is ránk ragadhatnak, párkapcsolatban jellemzően kevesebb időt fordítunk a barátainkra, és szórakozni is másfelé járunk el. Nyelvezetünk is idomul a másikéhoz, a kutatók szerint azonban nemcsak az változik meg, hogy mit mondunk, hanem az is, hogyan. Valószínűleg tudat alatt is arra törekszünk, hogy megtaláljuk a közös hangot a másikkal, mivel hangszínünk is partnerünkéhez hasonlatossá válik egy idő után.

Az algoritmust híres emberek közösségi oldalain is tesztelték, érdekes eredménnyel: a volt amerikai elnökről, Obamáról például helyesen állapította meg a program, hogy nős, utódját, a szintén nős Trumpot azonban agglegényként azonosította. A tévedést a program fejlesztői azzal magyarázták, hogy Donald Trump általában nem saját maga kezeli a közösségi oldalait, így feltehetőleg valamelyik asszisztense személyiségjegyeit tapogatta le az algoritmus.

Forrás: Daily Mail Online

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra