A boldog párkapcsolatok titka

Egyes párkapcsolatok annak ellenére is boldogtalanok, hogy a bennük élő felek valójában szeretik egymást. A szakember szerint ennek hátterében gyakran az áll, hogy nem tudják, milyen típusú szeretetre vágyik a másik.

Március utolsó hetében Magyarország több városában is előadásokat tartott Gary Chapman amerikai család- és párterapeuta, "az öt szeretetnyelv" elméletének megalkotója. A szakértő budapesti előadásáról a HVG Extra Pszichológia magazin számolt be.

Chapman szerint két önző embernek nem lehet jó a kapcsolata, az önzésen pedig úgy lehet túllépni, ha odafigyelünk társunk érzelmi szükségleteire. Akárcsak a gyerekek esetében, a felnőtteknek is van szeretettartályuk, amelynek megtöltését a házasságban élők házastársuktól várják. Ehhez azonban szükséges azt is tudni, hogy miként kell szeretni a másikat.

A terapeuta tapasztalatai alapján összesen öt kategóriát határozott meg, amelybe be lehet sorolni az emberek szeretetvágyának típusát. Az öt szeretetnyelv kapcsán Chapman elmondta, majdnem minden embernek van egy elsődleges, leginkább érzékeny nyelve. Nagyon ritka viszont, hogy egy pár két tagjának megegyezzen ez a primer irányultsága, ezért előfordulhat, hogy a párok minden jó szándék ellenére is elbeszélnek egymás mellett.

A szakember által megállapított öt kategóriába az alábbi kifejezési módok tartoznak:

1. Elismerő szavak

Ez csupán annyit jelent, hogy a párunkat megerősítjük egy-egy tulajdonsága vagy cselekedete kapcsán. Adjunk hangot annak, ami megtetszik a másikban, legyen szó akár arról, hogy csinosnak találjuk, vagy éppen arról, hogy valamilyen házimunkát szépen végzett el.

2. Ajándékozás

Nem az ajándék értéke a mérvadó, hanem az üzenet, amelyet sugall: gondoltunk a párunkra.

Nem elég szeretni a másikat, ismerni kell az érzelmi szükségleteit is
Nem elég szeretni a másikat, ismerni kell az érzelmi szükségleteit is

3. Szívesség

Szívességnek nevezzük, amikor azért csinálunk valamit, mert jólesik a társunknak. Lehet akár olyan egyszerű dolog is, mint a vacsora utáni mosogatás.

4. Minőségi idő

Olykor időt kell szánni a másikra, ami azt jelenti, hogy kizárólag egymásra figyelünk . Egy-egy jóízű beszélgetésnek a nap végén például kifejezetten jótékony hatása lehet.

5. Érintés

Az érintésben rejlő erő közismert, nem meglepő tehát, mennyit jelent egyeseknek, ha kedvesük megfogja a kezüket, esetleg átöleli őket.

Lehet egy pár szex nélkül boldog? Részletek itt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra