Mikor gyógyít a fekete humor?

Vajon mennyi időnek kell eltelnie egy tragikus esemény után, hogy egy humorista már anélkül csinálhasson viccet belőle, hogy a nézők ízléstelennek tartanák? És tényleg csak az idő számít?

Egy teória szerint, a kulcstényező a pszichológiai távolság, vagyis, ha már kellő mértékben eltávolodtunk az adott szituációtól, akkor már képesek vagyunk akár nevetni is rajta. Egy friss vizsgálat azonban tovább gondolta mindezt, és azt állítja, a pszichológiai eltávolodás mellett még egy fontos tényező számít, mégpedig az, hogy az adott esemény mennyire volt fájdalmas, netán erőszakos.

Peter McGraw, a Colorado Boulder Egyetem Humorkutató Laboratóriumának vezetője a című lapban megjelent tanulmányban munkatársaival több vizsgálatot is elvégzett, hogy kiderítse a fenti tényezők miként működnek együtt annak elősegítésében, hogy egy szomorú helyzeten később mosolyogni is tudjunk.

Az első vizsgálat során a szakemberek egy online felmérés keretében kérték fel a résztvevőket arra, hogy idézzenek fel életükből egy olyan eseményt, amely az idő elteltével vagy viccesebbnek, vagy kevésbé viccesnek tűnt a számukra, mint amikor történt. Ezután a résztvevők az esemény súlyosságát is értékelték, és kiderült, hogy azok az események váltak viccesebbé, melyeket súlyosnak ítéltek az alanyok, és azok veszítettek viccességükből, melyeket kevésbé tartottak súlyosnak. A fenti vizsgálat eredményeit egy második kutatás is megerősítette, melyből kiderült, hogy az alanyok akár egy nagyon komoly helyzetet is viccesnek tartottak, ha már öt éve történt, míg a legenyhébb eseten már akkor is tudtak mosolyogni, ha tegnap történt.

Hogy az eltávolodást is tesztelhessék, még egy vizsgálatot elvégeztek a szakemberek, mely során arra derült fény, hogy az alanyok idegenek esetében inkább tartották mulatságosnak, ha valaki tévedésből egy nagyobb összeget adományozott valakinek, ám ha kisebb összegről volt szó, hasonló esetben inkább a barátokon derültek jobban. Egy negyedik vizsgálatban különféle képekről kellett véleményt mondaniuk a kísérletben résztvevőknek, akik akkor tartottak egy durva ábrát viccesnek , ha azt gondolták, digitálisan manipulálták azt, míg a kevésbé durvát éppen akkor, ha valódinak vélték.

Az utolsó vizsgálatban ugyanezeket a képeket látták az alanyok, de itt nem valódinak vagy manipuláltnak hitték azokat, hanem közelinek, illetve távolinak. Ebben az esetben a legdurvább ábra akkor volt vicces a megkérdezettek számára, ha úgy érzékelték, hogy messze van, míg a legenyhébb akkor, ha közelinek vélték.

Összességében a tanulmány készítői azt szűrték le, hogy a hely, az idő, a társas kapcsolatok és a hipotetikusság azok a tényezők, melyek az adott esemény súlyosságával együtt meghatározzák azt, mennyire tartunk humorosnak valamit.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra