Melyik nemzet túlsúlyos tagjai aggódnak leginkább a szexuális életük miatt?

A közelmúltban közzétett világ szintű felmérés alapján az ausztrálokat aggasztják leginkább súlyproblémáik, és azok szexuális életükre tett hatásai.

Van miért aggódniuk, hiszen a nőknél az énkép torzulását és ennél fogva szexuális viselkedés megváltozását, míg a férfiaknál akár impotenciát is okozhat a túlzott kövérség. Az ausztrálok többsége ugyan legalább egyszer már megpróbált megszabadulni a felesleges kilóitól - természetesen ez inkább a nők körében jellemző -, körülbelül 40 százalékuk viszont folyamatos késztetést érez arra, hogy vékonyabb legyen. A fenti megállapítások egy a Readers Digest által 16 országban összesen 16 500 fővel végzett kutatásának részét képzik.

Arra is fény derült a felmérésnek köszönhetően, hogy a megkérdezett ausztrálok 52 százaléka vallotta; súlyfeleslege komoly befolyással van a szexuális életére. Ebben a kérdésben így az élre kerültek, közvetlenül maguk mögé utasítva a mexikóiakat.

Ez a gondolat egyébként a magyarokat aggasztja a legkevésbé; mindösszesen 15 százalékunk vélekedik így. Ugyanakkor az ausztráloknak azzal kapcsolatban is vannak félelmeik, hogy a többlet súly a munkahelyi szereplésükben és fellépésükben problémákat okozhat. A férfiaknál nem jelent különösebb gondot a munkahelyükön, ha pocakosabbak az átlagnál, de nők esetében a súlyfelesleg akár munkahely elvesztését is okozhatja, továbbá a munkaadók nem szívesen alkalmaznak túlsúllyal vagy elhízással küszködő nőket.

Pozitívumnak tekinthető azonban, hogy az ausztrálok a legnagyobb diétázók között vannak. A nők 81 százaléka, míg férfiak 63 százaléka próbált már megszabadulni súlyfeleslegétől, ezzel az ország negyedik helyét megszerezve maguknak a ranglétrán. Náluk csak Finnországban, Egyesült Államokban és Hollandiában diétáznak többen, de a fogyókúra igen gyakori még hazánkban, a Fülöp-szigeteken és Franciaországban is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra