Megcsalt a férjem

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A cinikusok azt mondják, a csalfa férfi soha nem változik meg. De nem törvényszerű, hogy a félrelépés megismétlődjön. Sőt a tapasztalat szerint azok a kapcsolatok, amelyek túlélték ezt a krízist erősebbek és őszintébbek lesznek.

Alig egy év telt el azóta, hogy Arnold Schwarzenegger felesége rájött, a házvezetőnőjük 14 éves gyerekének a férje az apja. A nagy tányérdobálást nagy békülés követte és Maria Shiver ma már újra hordja a jegygyűrűjét, jelezve az egész világnak: ő bizony megbocsátott. 56 évesen nem könnyen dobja ki az ember azt a férfit, akinek négy gyereket szült, és akivel már 25 éve boldogan él. De vajon igazi ez a megbocsátás? El lehet felejteni ekkora megaláztatást, pláne, ha nyilvánosan történik? Maria Shiver, és sok más nő példája azt bizonyítja, hogy igen. Persze a cinikusok azt mondják, csak az anyagiak tartják össze őket, és butaság bízni abban, hogy mostantól minden megváltozik.

"A legjobb barátnőmmel csalt meg"

A megcsalás áldozatai mindezt másként látják. Kilépni egy kapcsolatból nem jelenti feltétlenül a könnyebbik utat, különösen, ha már gyerekek is vannak. Ezért döntött úgy a 41 éves Anna is, hogy nem siet el semmit, pedig amikor 1999-ben megtudta, hogy a férje megcsalja őt, úgy érezte, hogy vége a világnak.

Egy párnapos utazásról hazatérve, mielőtt befizettem volna a telefonszámlánkat, szokás szerint ellenőriztem a híváslistát. Volt már gondunk a társasággal, ezért ezt soha nem mulasztom el. Akkor láttam, hogy a férjem számláján rendszeresen szerepel egy furcsán ismerős szám, de különösen sokszor aznap, amikor nem voltam a városban. Amikor rádöbbentem, hogy ez a legjobb barátnőm száma, nem akartam hinni a szememnek. Először a barátnőmet hívtam. Semmit sem tagadott. Akkor beszéltem vele utoljára. A telefon kiesett a kezemből, úgy éreztem magam, mint akit gyomorszájon vágtak. A következő pillanatban aztán képtelen voltam uralkodni magamon, egyszerre ordítottam, sikoltoztam és sírtam. Először őket átkoztam, aztán magamat hibáztattam. Miért is kellett elutaznom? Azon kattogott a fejem, hogy vajon mióta van viszonyuk? Aztán hirtelen rádöbbentem: három óvodás gyerekünk van. Mi lesz velük apa nélkül? Mi lesz velem az apjuk nélkül?

Anna józan eszét ez a gondolat hozta vissza. Úgy döntött úgy, hogy semmit nem fog elsietni. Marad, és igyekszik megtudni, mi és miért történt.

Az én szüleim elváltak, amikor tízéves voltam. Így pontosan tudtam, milyen szörnyű ez. Nem akartam, hogy az én gyerekeim ugyanazt a fájdalmat érezzék, amit én. Elhatároztam hát, hogy megmentem a házasságom, ha egy pici esély is van rá, hogy rendbe hozzuk.


Persze a következő hónapok nem voltak egyszerűek, ezt Anna is elismeri. - Folyamatos ürességet éreztem, de igyekeztem a gyerekek előtt tartani magamat. Nem volt köztünk egy hangos szó sem, csak amikor már mindenki aludt, akkor vitatkoztunk, de akkor aztán egész éjjel. Amikor először szembesítettem a férjemet a tényekkel, mindent tagadott, de aztán elismerte, valóban lefeküdt a legjobb barátnőmmel. Egyszer alkalom volt, állította, és semmit sem jelentett. Csak szüksége volt már egy kis emberi közelségre, figyelemre - mindarra, amire a három gyerek mellett nekünk mint házaspárnak már nem maradt időnk. A beszélgetések alatt rádöbbentem, igaza van. Az utóbbi években csak a gyerekekről beszélgettünk. Gyorsan jöttek, és rengeteg munkát adtak. Mi meg közben valahol elvesztünk egymás számára.

Bár a gondokat a gyerekek okozták, Anna azt állítja, hogy a házasságukat is ők mentették meg és persze a napi rutin. A gyerekeket el kellett látni, öltöztetni, etetni, fésülni, hozni-vinni. Csupa apró dolog, ami mellett nem lehet állandóan a múlton rágódni.

Amikor a düh elmúlt, elkezdtünk beszélgetni, és ezek a beszélgetések egyre komolyabbak lettek. Megbeszéltük, hogyan érzünk egymás iránt, milyennek gondoljuk a házasságunkat, mivel vagyunk elégedetlenek, és hogyan kellene javítani rajta. Eközben a férjem végig nagyon bűnbánó és együttműködő volt, és rajta is azt láttam, hogy nem akar elveszíteni minket.

Kíváncsi rá, hogy végződött a történet? És arra, hogy mit tanácsol ilyen esetekben a pszichológus? Mikor nem érdemes küzdeni? Hogy a kérdésekre választ is kapjon, keresse a Nők Lapja Egészség július-augusztusi számát, vagy fizessen rá elő a Sanoma Magazincentrumában!
Nagy Egészségteszt
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +25 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a párásság, ködfoltok fokozatos feloszlását követően napos idő várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag