Megbízhatóbbnak tartjuk a mély hangú embereket

Az ontarioi McMaster Egyetem kutatói egy kísérlet során arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek többsége jobban kedveli a mély hangú politikusokat, mivel a mélyebb hanghoz hatalmat és dominanciát társítanak, ezért egy ilyen személyt könnyebben fogadnak el vezetőjüknek.

A kísérlet során a szakemberek korábbi amerikai elnökök archív felvételeit manipulálták oly módon, hogy mindegyikük beszédéről készítettek egy mélyebb és egy magasabb hangú verziót, majd felkértek több mint száz embert, hogy értékeljék a hallottakat. A megkérdezettek egyértelműen a mélyebb hangú változatokat preferálták, ami megegyezik egy korábbi tanulmány eredményével: 1960 és 2000 között valamennyi Egyesült Államok-beli választást a mélyebb hangú jelölt nyerte meg.

Cara Tigue, a tanulmány készítője elmondta, hogy az evolúció során őseink számára igen fontos volt a megfelelő vezető kiválasztása, mivel akár a túlélésük is múlhatott az illető személyén. David Feinber, az Egyetem pszichológia professzora hozzátette, hogy az emberek nem csupán azért választanak mélyebb hangú személyeket, mert vonzóbbnak, hanem azért is, mert jobb vezetőnek gondolják őket.

Sue Lovegrove angol pszichológus ezt még azzal egészítette ki, hogy a magasabb hang érzelmesnek és kevésbé megbízhatónak hangzik az emberek számára, ezért a politikusok többsége - például Margaret Thatcher is - fontosnak tartotta, hogy beszédtréningen vegyen részt, ahol a hangmagasság elsajátítása mellett azt is megtanulják, mikor tartsanak szünetet, és hogyan hangsúlyozzanak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra