"Megbetegítő" családok

Agressziómentes élet nincs. Átélése és levezetése azonban az életben maradás egyik szükséges feltétele. Ennek hiányában az egyén a hétköznapi problémák kezelésében is nehézséget lát, nyomasztónak éli meg a problémák megoldását.

Fontos, hogy az ellenünk irányuló agresszív hatásokkal szemben képesek legyünk megfelelő ellenállást tanúsítani, illetve, hogy válaszreakciónk hatékony legyen, de a konvencionális kereteket ne sértse.

Az agresszív érzések és impulzusok egészséges kifelé irányításának önmegerősítő szerepe van!

Feltehetően kevesen gondolnak arra, hogy amikor egy küzdősport-bemutatóra elmennek, vagy harci játékokat tekintenek meg, ritualizált agressziót látnak. Egyes természeti népeknél a mai napig fennmaradtak beavatási szertartások, melyek szintén ebbe a kategóriába tartoznak. Közvetlen vagy közvetett módon kapcsolati konfliktusok által előidézett, blokkolódó, majd a saját személy ellen feltörő indulat áll az önpusztítás nyílt formájának, az öngyilkosságnak a hátterében. Kevésbé látványos, de garantáltan önpusztító jellegű a játékszenvedély és a munkamánia is, természetesen az utóbbi társadalmi megítélése lényegesen kedvezőbb.

Még csekélyebb mértékben normasértő, de az egyén számára komoly veszélyt jelent a pszichoszomatikus betegségek kialakulása. Mind több tapasztalat és irodalmi adat szól amellett, hogy ebbe a csoportba sorolható a magas vérnyomás, a cukorbetegség, az asztma, a gyomorfekély, az allergia, a fekélyes vakbélgyulladás, az irritábilis bélszindróma tünetegyüttes. Az utóbbi évtizedek orvosképzésének hiányossága, hogy nincs megfelelő együttműködés a különböző szakterületen működő kollégák között.

Összefüggés állapítható meg az egyes személyiségtípusok és a pszichoszomatikus tünetképzés módja között. A legismertebb az A típusú személyiség. Képviselőire a fokozott versenyszellem, a türelmetlenség, a fáradtság tagadása, a gyakoribb stresszhelyzetek, illetve sokszor azok keresése jellemző. Jobban szeretnek egyedül dolgozni, illetve vezető szerepre törekednek. Koszorúér-betegségre, szívinfarktus kialakulására nagyobb az esélyük az átlagemberhez képest. Sokan kétségbe vonják a fenti összefüggést, de a nagyszámú vizsgálat eredménye mégis a feltételezés helyességét látszik alátámasztani.

Igen kevéssé ismert a "megbetegítő család" kifejezés, amelynek három alaptípusát 1986-ban német szerzők írták le. Ezek a következők:

Beszűkült család

Korán kialakított, legtöbbször egyszerű, érzelmileg szegényes normák szerint él, minden változást veszélyhelyzetnek él meg és ez szorongást kelt. A gyermekek szempontjából a serdülőkor, a leválás időszaka válhat kritikussá. A szűk, merev korlátok nehezen törhetők át, a szülői minta az új tapasztalatoktól való félelmet gerjeszti.

Harmóniára törekvő, konfliktuskerülő család

Itt soha nem esik egy hangos szó, nem tűrik az érzelmi és indulati megnyilvánulásokat, a látszatharmónia kedvéért elvtelenül feladják nézeteiket, véleményüket.

A túlalkalmazkodás sokszor generációkon keresztül merev, erősen vallásos nevelési módszerekkel társul. Egyes családtagok "feláldozzák magukat" a többiek kedvéért, bár ezt senki sem kérte és maguk sincsenek tudatában ennek. Szerencsés esetben kezelhető depresszió, sokszor magas vérnyomás, és sajnálatos módon daganatos betegségek is kialakulhatnak.

A kifelé elszigetelődő, befelé összeolvadó család

Ebben a túlvédő magatartás, a fokozott aggodalom, az anya és a gyermekek között szimbiotikus kapcsolat alakul ki, a többi családtag bizonyos mértékű kirekesztődésével. Elmosódhatnak a családon belüli generációs határok, a gyerekek gyakran szülőszerepbe kerülnek.

Végül, de nem utolsósorban szót érdemel a családon belüli agresszió. Akkor sem könnyű elviselni, ha "csak" szóban történik, a tettlegesség ismételt megjelenése azonban felveti a szenvedő alanyok felelősségének a kérdését is. Nem kötelezhető természetesen senki arra, hogy az első vagy akár a második párválasztásában tévedhetetlen legyen. De: a lehetetlen életkörülmények konzerválása senkinek nem jó, különösen a gyerekek védtelenek és tehetetlenek, testi-lelki fejlődésük komolyan károsodhat. Igénybe lehet és kell venni ilyenkor minden családi, szociális és jogi segítséget, mert szinte minden nappal nehezebb korrigálni a kialakult egészségkárosodást, nehezebb kivédeni a tragikus kimenetelt.

Az agressziót érdemes - és lehet is - mederbe terelni és abban tartani. Kicsit hasonlít a tűzre, ha elhatalmasodik, nagy bajokat okoz, ám ha sikerül szabályozni, megkönnyíti életünket. XI.évf./6.sz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra