Kövér a barátnőm - hogyan mondjam meg neki?

A brit lányok négyötöde gondolja úgy, hogy van legjobb barátnője túlsúlyos, és azt is, hogy ezt soha nem fogja elmondani neki.

Egy 3000 nőt megkérdező kutatásból kiderült, hogy majd' minden nőnek van legalább két túlsúlyos barátnője, de legtöbbjük úgy nyilatkozott, hogy véleményét semmilyen körülmények között nem mondja el nekik, sőt, minden adandó alkalmat megragad arra, hogy meggyőzze őket, hogy jól néznek ki.

Hipnózisban fogyni? A felmérésből, amelyet egy fogyókúrás eszközöket gyártó cég készíttetett az is kiderült, hogy azok akiknek a barátnőjük elmondta a véleményét, 10-a elsírta magát, 12 százaléka pedig megsértődött.

A cég szóvivője Kim Ramessa azonban ennek ellenére azt ajánlja, hogy mégis legyünk őszinték: "Sok módja van annak, ahogyan egy ilyen információt közölni lehet. Lehet hogy ki sem kell mondani, csak elegendő ha rávesszük a barátnőnket arra, hogy járjunk együtt fitnesz klubba, vagy étkezzünk egészségesebben" - nyilatkozta a Daily Express nevű napilapnak.

A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a nők negyede nem mond igazat, mikor a súlyáról, vagy a ruhaméretéről kérdezik.

Videó: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra