Kisbabákkal a békés együttélésért

Kövessen minket!

Wellington legifjabb tanárai még pelenkások, de idén komoly mennyiségű tudásanyagot osztottak meg az osztálybéli "családjaikkal".

A Béke Alapítvány által finanszírozott "Az empátia gyökerei" című program a pozitív érzésekről tanít, illetve a kisbabák "működésének" alapjairól úgy, hogy a diákok kisbabákkal töltik idejüket. A tanulók, szülők és kisbabák közti pozitív viszony megerősítésével a program célja az, hogy megszüntessék az erőszakot és más negatív viselkedésformákat.

Jailah Vanilau édesanyja, Tia elmondta, hogy jó érzés volt látni, mennyire megkedvelték kislányát a Porirua Glenview iskolában az elmúlt év során. "Azt vettem észre, hogy a gyerekek először megilletődtek, de később valódi kapcsolat alakult ki köztük a kislányommal, és igazán boldognak tűntek. Jailah is sokkal könnyebben barátkozik. Elmondta, hogy ha összetalálkoztak az utcán, mindig köszöntek a "kisbabájuknak".

Shianne Mihaka azt mondta, hogy az osztálytársaival együtt nagyon fogják hiányolni a látogatásokat. "Olyan jó volt dédelgetni őt, és látni az édes kis mosolyát."

Következő évben 60 iskolát vonnak be a programba, 30-at Aucklandben, 20-at Wellingtonban és 10-et Christchurchben. Cindy Kiro, gyermekvédelmi megbízott szerint ezt a programot minden iskolában be kellene vezetni.

Gerinctorna

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Aktuális
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Melegfront

Maximum:
+7, +15 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban hétfon délelőtt többnyire erősen felhős lesz az ég, főleg az ország északkeleti felén várható eső, zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag