Kiderült, mi a hosszú élet titka

Tovább élnek azok, akik belül fiatalnak érzik magukat, amihez nagyban hozzájárul, ha úgy érezzük, kézben tartjuk a dolgok folyását - derült ki egy új kutatásból.

Jennifer Bellingtier, a németországi Friedrich Schiller Egyetem kutatója nemrég érdekes előadást tartott az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) éves konferenciáján. Állítása szerint azokon a napokon, amikor úgy érezzük, jobban irányításunk alatt tartjuk életünket és teendőinket, egyben fiatalabbnak is érezzük magunkat. Ez pedig összefüggést mutat azzal, meddig élünk valójában.

Aki fiatalabbnak érzi magát, tovább is él
Aki fiatalabbnak érzi magát, tovább is él

Bellingtier a következő kutatás eredményeire alapozza állításait: 116 idősebb alanyt (60-90 éves kor közöttieket), illetve 106 fiatalabb felnőttet (18-36 éveseket) kérdeztek meg kilenc napon át mindennap arról, hogy hogyan érzik magukat, illetve mennyire érzik aznap, hogy életüket és cselekedeteiket rendesen kézben tartják, náluk az irányítás.

Egy 2016-os kutatás szerint azok, akik idősebbnek érzik magukat a valós koruknál, nagyobb valószínűséggel kerülnek kórházba. Részletek itt.

Korábbi tanulmányok már rámutattak, hogy létezik összefüggés a szubjektív életkor és az aktuális hangulat között. Ezt ennél a kutatásnál is sikerült igazolni: mindkét csoport résztvevőinél napról napra az aznapi közérzetüknek megfelelően változott, hogy mennyire érzik magukat fiatalnak vagy idősnek. De az idősebbeknél jobban látszott a kontroll és a szubjektív életkor közötti összefüggés: amikor úgy érezték, mindent az irányításuk alatt tartanak, akkor fiatalabbnak érezték magukat. Amikor a kontroll csökkenni látszott, már többnek érezték az éveik számát.

A kutatás vezetője szerint a dolgok kézben tartásának érzete egyrészt jó hatással van a mentális egészségre, másrészt pedig motiváló tényező is egyben. Hiszen ha mi döntünk az életünkről, akkor miért ne hozhatnánk egészségbarátabb döntéseket? Kimehetünk a szabadba, elolvashatunk egy könyvet, vagy akár választhatunk egészségesebb ételeket ebédre. Annak pedig egészségügyi szempontból is több előnye van, ha fiatalabbnak érezzük magunkat a korunknál: javul a mentális egészségünk, illetve csökkent a demencia kockázata.

Egyébként nemcsak a kontrollal függhet össze a szubjektív életkorunk. Egy másik, szintén az APA éves összejövetelén bemutatott, 35-69 éves korosztály körében végzett kutatás eredményei szerint a mozgás, különösen a séta , illetve a társas érintkezések is felelősek lehetnek azért, hogy akár évekkel is fiatalabbnak érezzük magunkat a személyinkből kiolvasható korunknál.

Forrás: time.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra