Kiben van meg a boldogság génje?

Jegyezzük meg a FAAH nevű gént, ez határozza meg ugyanis, hogy mennyire vagyunk boldogok. Hatására olyan fehérje termelődik, amely szabályozza a gyönyör, illetve a fájdalom mértékét.

A FAAH egy bizonyos változata hatására sokkal boldogabbak vagyunk, állítja bolgár és hongkongi kutatók közös kutatócsoportja, míg az anyagi jólét, illetve az egészség kis kihatással van boldogságunk mértékére – mindez megmagyarázhatja azt is, hogy miért a világ legszegényebb nemzetei egyben a legboldogabbak is.

A kutatócsoport azt is megvizsgálta, hogy van-e kapcsolat egy népesség FAAH-gén szintje, illetve azon emberek száma között, akik “nagyon boldognak” tartották magukat egy, az élettel való megelégedettséget vizsgáló kérdőívben. Az eredmények szerint a világ egyik legboldogabb országaként számontartott Svédországban az emberek 26 százaléka a mondhatja magáénak a boldogság génjét – a listában ezek után Anglia következik (23 százalék), Franciaország (21), illetve Németország (20).

Egy speciális képlettel kiszámíthatóvá válik, hogy mennyire fogja boldognak érezni magát valaki - állítják brit tudósok, akik szerint az elégedettség elsősorban az elvárásainkkal van összefüggésben. Kattintson! A boldogsággén kevésbé található meg Európa déli részén: itt a görögök 18 százalékánál, illetve az olaszok 12 százalékánál lehet csak észlelni a FAAH-gént. Ezzel ellentétben Ghána, Nigéria, Mexikó és Kolumbia toronymagasan a lista tetején áll. A lista alján Irak, Jordánia, Hong Kong és Kína található: náluk nem csak a gén előfordulása alacsony, hanem a felmérés alapján is ezekben az országokban találták a legkevesebb boldog embert.

Génhiba is lehet a boldogtalanság oka?

Érdekes módon azonban nem minden országban jár kéz a kézben a két vizsgált változó. Oroszországban és Észtországban ugyanis hiába van magas FAAH-szint, ha az ottani lakosok egyáltalán nem tartják magukat olyan boldognak, olvasható mindez a Journal of Happiness Studies szaklapban publikált tanulmányban. Ebből az is kiderül, hogy a klímakülönbség szintén nagy szerepet játszik: a gén jelentősebben fordul elő egyenlítői és trópusi területeken.

A kutatók ugyanakkor sietnek hozzátenni: a boldogságnak nem a genetika az egyetlen határozója, hiszen például a kelet-európai jellegzetes gazdasági és politikai körülmények nagyban befolyásolják a helyi lakosok kedvét és boldogságát.

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra