Hogyan lehet új barátokat szerezni?

Kevés dologban értenek egyet annyira a szakértők, mint abban, hogy a barátság jót tesz az ember egészségének, mivel csökkenti a stresszt és a magas vérnyomást, valamint a depresszió kialakulásának esélyét. S mindez nagyrészt annak köszönhetően, hogy az ember tudja, van akire számíthat.

Egy, a British Journal of Psychology folyóiratban megjelent tanulmány rámutatott: 15 ezer ember megkérdezése után kiderült, hogy azok, akiknek sok baráti kapcsolatuk van, összességében boldogabbak, kivéve, ha az átlagosnál magasabb az intelligenciahányadosuk. A pszichológusok szerint ez utóbbi jelenség arra vezethető vissza, hogy a rendkívül okos emberek más módon stimulálják intelligenciájukat, és inkább hosszú távú céljaik elérésével foglalkoznak.

Tehát jó dolog, ha az embernek sok a barátja, mégis a legtöbbünknek kevés igazán szoros kapcsolata van. A kora felnőttkortól kezdve az ember életében a barátok száma folyamatosan csökken, akárcsak jelentősebb változások esetén, mint amilyen az iskolaváltás, a gyerekek születése, a munkahely változtatás, nem is beszélve egy új párkapcsolat kialakulásáról.

A barátok a mentális egészségnek is jót tesznek

Mindemellett, ahogy az ember öregszik , egyre nehezebben köt új barátságokat, hiszen a napi teendők mellett mind kevesebb idő jut hasonló érdeklődési körű emberekkel megismerkednie. Ráadásul, a felnőttekben nincs már meg az a nyitottság, ami a gyermekekre jellemző, akiknek nem okoz problémát megkérdezni valakitől, hogy akar-e mostantól a barátja lenni.

Szükségünk van emberekre, akikre számíthatunk, és akik miatt jobban érezhetjük magunkat. De hogyan változott a barátság jelentése az elmúlt két évezredben? Részletek! Pedig nem olyan komplikált dolog barátokat szerezni. Sosem szabad például elfelejteni, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik barátokat keresünk, a felnőttek nagy része szintén keres olyanokat, akikkel gazdagíthatná az életét. A nőknek egyébként ebben sokkal könnyebb dolguk van, a férfiak nehezebben nyílnak meg, így barátokra is kevésbé hatékonyan tudnak szert tenni.

A barátszerzés tudományában a nyitottság nagyon fontos, és hogy ne féljünk a visszautasítástól. Ugyanakkor nem is szabad sokat elvárni egy új kapcsolat elején, az igaz barátságra jellemző dolgok idővel jönnek meg.

Érdemes minél szélesebb körben keresni, hiszen sosem tudhatjuk, hol találunk olyan embert, akivel sok közös érzésen, gondolaton osztozunk. Ha találunk ilyen személyt, akkor viszont nem szabad hagyni, hogy a kapcsolat megszűnjön, kitartóan ápolni kell azt, figyelve arra természetesen, hogy ne vigyük túlzásba.

A legfontosabb azonban, hogy ha a barátunknak szüksége van ránk, akkor ott legyünk, mert ez a barátok dolga.

Forrás: WSJ

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra