Fogyjon levegővel!

Táplálkozási szakértők szerint levegő hozzáadásával csökkenthető az ételek kalóriatartalma.

A kutatók nem fogyókúrázó személyeket kértek fel arra, hogy négy délutánon át egyenek annyi sajtos snack-et, amennyi csak jól esik. A csoport egyik fele normál chipset evett a vizsgálat során, a másik fele pedig egy levegővel felfújt változatot.

Annak ellenére, hogy mennyiségre az utóbbi csapat tagjai ettek többet, átlagosan mégis huszonegy százalékkal kevesebb kalóriát fogyasztottak el.

Még a puffasztott chipsben is grammonként több mint öt kalória van, és egyetlen felelősségteljes orvos sem ajánlja rendszeres fogyasztását az egészséges étrend részeként, mégis le lehet szűrni belőle valamit.

Emésztés

"Be tudjuk csapni magunkat és érzékeinket, hogy azt higgyük, többet ettünk azáltal, hogy megnöveltük az étel méretét, eközben pedig kevesebb kalóriát viszünk be a szervezetünkbe" - mondta a kutatás vezetője, Barbara Rolls a Pennsylvania Állami Egyetemről.

Nemcsak a sós rágcsálnivalók mérete változik attól függően, hogy mennyi levegő van bennük. A gabonafélék szintén ebbe a kategóriába tartoznak. Érdemesebb puffasztott, szabálytalan formájú gabonaféléket fogyasztani, ha diétázunk, mint a sűrűbb, szorosan csomagolt változatokat, mint például a müzli.

Rolls a szerzője két könyvnek is, melyek témája a "térfogat", vagyis a testsúlykontroll abból az irányból való megközelítése, hogy egy adag ételnek mekkora a kalóriakoncentrációja vagy energiasűrűsége. Az ételek energiasűrűségét úgy lehet kiszámolni, hogy az adagok kalóriaértékét elosztjuk súlyukkal (gramm). Az alacsonyabb számok alacsonyabb kalóriasűrűséget jelölnek, vagyis azokat az ételeket, amiket elsősorban fogyasztanunk kellene. Ez a számítás viszont nem veszi figyelembe a hozzáadott levegő esetleges hatásait, hiszen ezeknek az ételeknek kicsi a sűrűsége, de a levegő nem növeli súlyukat.

A kérdés továbbra is az, hogy mi az oka annak, hogy a kevésbé sűrű ételek fogyasztásával kevesebb kalóriát viszünk be. Paul Rozin, a Pennsylvania Egyetem pszichológusa szerint, aki nem vett részt a tanulmányban, két lehetséges válasz van.

"Az egyik az, hogy a gyomor jobban megtelik a nagyobb mérettől, és jelez a testünknek, hogy elég volt. A másik lehetőség, hogy egyszerűen csak beképzeljük, hogy többet ettünk, mivel nagyobbak a falatok."

Rozin szerint azonban nincs is igazán jelentősége annak, hogy mi az ok. A lényeg, hogy kevesebb kalóriát fogyasztunk.

A HáziPatika.com testsúly-kontroll szolgáltatásunkban.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra