Ezért nem jó éhgyomorra kávét inni

Fontos tudni, hogy a reggelinél is vannak olyan szabályok, amelyeket érdemes betartani, ha azt akarjuk, hogy jobban induljon a napunk, és hogy lendületünk a nap folyamán végigkísérhessen minket.

A reggeli étkezéssel kapcsolatban nagyon sok tévhit él a köztudatban. Györki Niké dietetikus ezeket a tévhiteket oszlatja el.

Reggelire azt ehetünk, amit és amennyit akarunk?

Ebben a közmondásban van némi igazság, bár nem feltétlen úgy, ahogy a legtöbben gondolnák. Valójában nem a reggeli a napunk főétkezése, legalábbis, ami a mennyiséget illeti. A reggeli órákban inkább a minőségen van a hangsúly. Fontos, hogy a lehető legjobb alapanyagokból állítsuk össze a reggelinket . Van pár alapszabály, amit be kell tartanunk. Az egyik, hogy a reggelink mindig tartalmazzon valamilyen gabonafélét, abból is leginkább a teljes kiőrlésű változatot, legyen benne mindig valamilyen teljes értékű fehérjeforrás, mint a hús, hal, tojás, tej, tejtermék. Sose feledkezzünk meg az idényzöldségekről vagy a gyümölcsökről a reggeli órákban sem, illetve minden esetben tartalmazzon a reggelink folyadékot, például ásványvizet vagy egy pohár gyümölcs alapú italt.

Ha reggelizem, egész nap éhes leszek, és sokkal többet eszem, mint egyébként?

Ez is egy a sok városi legenda közül. Sajnos sokan úgy gondolják, hogy jelenlegi testsúlyuk megtartása vagy a fogyás érdekben az a megoldás, hogy alig esznek valamit , ráadásul az étkezések gyakoriságát a lehető legminimálisabbra próbálják csökkenteni. Pedig pont ennek az ellenkezőjét kell tenni ahhoz, hogy megtartsuk egészséges testsúlyunkat és szervezetünk se küszködjön ez alatt. Étkezzünk rendszeresen, 2,5-3 óránként és mindennap indítsuk reggelivel a napunkat. Tehát így amellett, hogy sokkal energikusabbak és kiegyensúlyozottabbak leszünk már a délelőtti órákban is, testsúlyunkat is jobban kordában tudjuk tartani. Hiszen ha a nap folyamán rendszeresen a megfelelő mennyiségű adagokat fogyasztjuk, estére nem leszünk farkaséhesek , és nem rohanjuk meg a hűtőszekrényt a munkából hazatérve.

A reggelinek komplettnek kell lennie, azaz tartalmaznia kell állati eredetű fehérjeforrást illetve teljes kiőrlésű gabonafélét is

A reggelinek komplettnek kell lennie, azaz tartalmaznia kell állati eredetű fehérjeforrást, illetve teljes kiőrlésű gabonafélét is

Reggelire elég egy kávé és indulhat a nap?

A kávé önmagában nem alkalmas arra, hogy a szervezetünk energia- és tápanyag igényét kielégítse, azaz nem nevezhető komplett reggelinek. Tehát nem ajánlott csak egy, éhgyomorra elfogyasztott, kávét "reggelizni", sőt ez a szokás még az éhségérzetet is fokozhatja. Bár a koffeinnek élénkítő hatása van a fizikai és szellemi állapotunkra, de önmagában nem biztosít elegendő táplálékot és energiát. Ha azt szeretnénk, hogy a délelőtti órákban is ugyanolyan jól tudjunk a feladatainkra összpontosítani, a kávé mellé együnk egy szendvicset zöldségekkel, illetve igyunk utána egy pohár vizet vagy például reggeli gyümölcslevet/gyümölcsitalt, hiszen a kávé enyhe vízhajtó hatású.

A reggelinek napi energia- és tápanyagbevitelünk 20-25 százalékát kell fedeznie. Egy átlagos, ülőmunkát végző nő energiaigényét (1800 kcal) figyelembe véve a nők reggelijének 360-450 kcal energiát, 10-13 gramm fehérjét, ugyanennyi zsírt és 54-67 gramm szénhidrátot kellene tartalmaznia. Férfiak esetében, napi 2000 kcal energiabevitelt alapul véve, a reggeli energiatartalma 440-550 kcal, fehérjetartalma 13-16 gramm, zsírtartalma szintén 13-16 gramm, szénhidráttartalma pedig 66-82 gramm között kell, hogy legyen. Tudjon meg többet, kattintson!

Délig csak gyümölcsöt együnk?

Szintén egy táplálkozási tévhittel találjuk szembe magunkat, ha azt gondoljuk, egészséges, ha délig kizárólag gyümölcsöt fogyasztunk. Az egészséges táplálkozás irányelvei alapján egy nap 5-6 alkalommal kellene étkeznünk. A három főétkezésnek, azaz a reggelinek, ebédnek és vacsorának komplettnek kell lennie, azaz tartalmaznia kell állati eredetű fehérjeforrást illetve teljes kiőrlésű gabonafélét és lehetőség szerint friss, idényzöldségeket, gyümölcsöt. Tízóraink és uzsonnánk tartalmazhat például gyümölcsöt vagy gyümölcslevet valamilyen töltetlen és nem magas sótartalmú kekszet, esetleg joghurtot, kefirt.

Forrás: tetplatform.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra