Elítélték a halottakat feltámasztó férfit

Egy moszkvai bíróságon elítélték azt a csaló férfit, aki pénzt kért azért a gyászolóktól, mondván: el tudja támasztani a halottakat.

Grigorij Grabovoj közömbösen álldogált vasketrecében, miközben kimondták rá a 11 év szigorított fegyházbüntetést az Oroszország-szerte címlapokon szereplő eset kapcsán. "Különleges technikával befolyásolta a szerettük gyászától vagy betegségétől megtört családtagokat" - mondta a bíró, miközben 11 rendbeli csalásban találta bűnösnek Grabovoyt.

2003-ban egy férfi 39 500 rubelt fizetett neki, hogy meggyógyítsa haldokló szüleit, egy nőtől pedig 118 000 rubelt kért két halott fiának feltámasztási kísérletéért. Grabovoj találkozott olyan gyermekek szüleivel is, akiket a 2004-es beszláni mészárlás során öltek meg, és azt ígérte, hogy pénz fejében feltámasztja őket, bár a hétfői ítélet erre nem tért ki. A tragikus túszmentő akció során több mint 300 ember veszítette életét, főként gyermekek.

Grabovoj több tucat híve gyűlt össze a bíróság előtt Moszkva külvárosában. Bár a férfit bűnösnek találták, a főként idősebbekből álló támogatói mégis úgy vélik, képes rajtuk segíteni, és igazságtalanul ítélték el. Grabovoj ügyvédje fellebbezett. "Szerintünk az ítéletet találgatásokra alapozták, és teljességgel igazságtalan" - vélekedett Mikhail Csiganyenko ügyvéd. Grabovoj előadásait mindig több százan hallgatták végig.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra