Bűnözők leszünk a sok tévézéstől?

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Az új-zélandi Otago Egyetem szakembereinek tanulmánya szerint azoknál a gyerekeknél és kamaszoknál, akik túl sok tévét néznek, felnőttként nagyobb valószínűséggel jelentkeznek antiszociális vagy bűnöző hajlamok.

A Pediatrics című lapban megjelent vizsgálat során a kutatók nagyjából ezer 1972-73-ban született új-zélandi gyereket követtek nyomon, akiket 5 és 15 éves koruk között kétévente kikérdeztek arról, mennyi időt töltenek tévézéssel. A vizsgálat végén kiderült, hogy akik több időt töltöttek a képernyő előtt, azok antiszociálisabbá váltak felnőttkorukra, és hajalmosabbak voltak a bűnözői magatartásra is.
Amint azt Bob Hancox, a tanulmány egyik szerzője kifejtette, a munkatársaival végzett vizsgálat alapján elmondható, hogy minden egyes, hétköznap este a tévé előtt töltött óra 30 százalékkal növelte meg a későbbi felnőttekben az antiszociális viselkedésre való hajlamot, valamint az agresszió és az egyéb negatív érzelmek is jellemzőbbek voltak ezekre a személyekre. A tanulmány másik szerzője, Lindsay Robertson hozzátette, hogy a sokat tévéző gyerekek felnőttkori magatartása nem magyarázható társadalmi vagy gazdasági okokkal, vagy akár a szülők viselkedésével, és az sem áll fenn, hogy a már eleve antiszociális hajlamú gyerekek néztek volna több tévét.

Noha már korábbi vizsgálatok is rámutattak a túl sok tévézés káros hatásaira, a mostani tanulmány az első, amely valódi összefüggést mutatott ki a gyerekkorban képernyő előtt töltött órák és a felnőttkori negatív viselkedés között. Bár azt nem állítják a szerzők, hogy minden antiszociális viselkedés hátterében a túlzott tévézés áll, azt viszont hiszik, hogy a tévénézéssel töltött idő csökkentésével a társadalomban mutatkozó bűnözői hajlam aránya visszaszorítható lenne.

Az Amerikai Gyermekgyógyászok Akadémiájának ajánlása alapján naponta 1-2 óránál többet nem lenne szabad tévézniük a gyerekeknek, és azalatt is minőségi programot kéne nézniük. A szakemberek úgy vélik, a szülők felelőssége, hogy korlátozzák gyermekük számára a képernyő előtt töltött időt, és gondoskodjanak számukra egyéb, hasznos, értelmes elfoglaltságról.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban pénteken délelőtt észak felől tovább szakadozik, vékonyodik a felhőzet, de sokfelé mindig erősen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag