Boldogabbak a gyermektelen fiatalok

Egy új tanulmány megcáfolni látszik azt az általános véleményt, hogy a gyerekek boldogabbá teszik a házasságot - különösen igaz ez a fiatal párok esetében. Az eredmények alapján minél több gyereke van egy harminc év alatti párnak, tagjai annál elégedetlenebbek az életükkel. E kor felett azonban már valóban öröm a kicsik jelenléte.

A Pennsylvaniai Egyetem két munkatársa, Mykko Myrskyla és Rachel Margolis által vezetett kutatás szerint a harminc év alatti párok az első és minden további gyermek érkezésével egyre kevésbé lesznek boldogok, míg 30 és 39 év között a legfeljebb három gyermeket nevelők ugyanolyan elégedettek az életükkel, mint akik egyet sem. Negyven év felett már a családosok tűnnek boldogabbnak, feltéve, hogy megálltak három gyereknél, az ötvenes éveikben pedig már utódaik számától függetlenül elégedettebbek, mint gyermektelen társaik.

Ez az első olyan tanulmány, amely egyértelműen ellentmond annak a közkeletű szemléletnek, hogy a gyereknevelés szükségképpen boldogságot hoz. "Úgy tűnik, az életkorhoz köthető megelégedettség független a nemtől, a jövedelemtől, a családi állapottól, sőt a gyerekek számától is. Egyedül az határozza meg, hogy az illető a szülői lét mely lépcsőfokán áll" - mondja Myrskyla. Az első években a kevés alvás, a kicsiért való folyamatos aggódás és az anyagi nehézségek könnyen beárnyékolják az időszak szépségeit is. Ahogy azonban a szülők öregszenek, úgy lesznek egyre nagyobban és önállóbbak az utódok, így csökken rajtuk a nyomás. Az anyagi és érzelmi befektetés pedig negyven és hatvan éves kor között kezd megtérülni.

Említésre méltó, hogy főleg a volt szocialista országok középkorúra és időseire igaz, hogy az utódok számával egyenes arányban nő a boldogságuk. Ennek az oka valószínűleg az, hogy ezekben a társadalmakban kevésbé fejlett a jóléti rendszer, így ahogy telnek az évek, a szülők anyagilag is egyre jobban rá vannak utalva a gyermekeikre.

A tanulmány a Population and Development Review című folyóiratban jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra