Az önkéntes felmondással jobban járunk

A munkanélküliség sosem tesz jót az ember önbizalmának, ha azonban pozitív tapasztalatokkal távozik valaki előző munkahelyéről, magabiztosabb maradhat és könnyeben is találhat új állást - derült ki egy új tanulmányból.

Úgy tűnik, nem mindegy, milyen érzésekkel távozunk a munkahelyünkről: ha például létszámleépítés miatt vagy saját elhatározásból tesszük, valószínűleg pozitívabb emlékeink maradnak, mintha komoly problémák miatt rúgtak volna ki bennünket. A San Francisco Állami Egyetem kutatói szerint ez azért fontos, mert exmunkahelyünk iránt táplált érzelmeink segíthetik vagy akár gátolhatják is a munkakeresést .

"Ha valakinek sohasem volt korábbi pozitív munkatapasztalata, akkor annak jelenleg nemcsak munkája nincs, hanem olyan kellemes emlékei sem, amelyek felvidíthatják" - magyarázta Jennifer Tosti-Kharas, a kutatás vezetője.

A kutatásba a tudósok 1200 magas végzettségű önkéntest vontak be, akiknek több mint a fele korábban a pénzügyi szektorban dolgozott. A vizsgálati eredményekből kiderült, hogy azok az önkéntesek, akik még mindig erősen azonosították magukat a céggel, ahol korábban dolgoztak, és nem nehezteltek a volt főnökükre elbocsájtásukért, azok sokkal magabiztosabbak és céltudatosabbak voltak, mint azok, akik negatív érzésekkel távoztak. A magas önbecsülés pedig kulcsfontosságú lehet a munkakeresés folyamata során.

A kutatók szerint ezért aki pozitívan gondol a volt munkahelyére, könnyebben találhat új állást. A tanulmány a oldalain jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra