Az állandó lehangoltság okai

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A szerotonin, vagyis az "örömhormon" hiányát számos betegséggel hozzák összefüggésbe, például a migrénnel, depresszióval, idegi-, étkezési- és szexuális zavarokkal. Dr. Hubina Erika endokrinológus az összefüggésekről beszélt.

Miért csökkenhet a szerotonin szintje? 

Számos kutatás született már e témában, amelyek meglehetősen szerteágazóak. Kiderült például, hogy a menopauza alatt az ösztrogénszint csökkenésével a szerotoninszint is csökken, ami hozzájárulhat a hangulatváltozásokhoz. A hiányállapot ráadásul "kívánóssá" is tesz, vagyis a szervezet bizonyos ételek utáni vággyal próbálja növelni az örömhormon szintjét.

Ugyanez érvényes a premenstruációs szindrómánál is, amelynek tüneteit valószínűleg a nemi hormonok és a szerotonin kölcsönhatása okozza. Vagyis amenstruációelőtti napokra jellemző idegesség, lehangoltság, bizonyos ételek utáni sóvárgás és csökkent libidó is ezzel függhet össze.
Egy argentin kutatásból az is kiderül, hogy a két műszakban és csak éjszaka dolgozóknak is alacsonyabb a szerotoninszintje, mint azoknak, akik hagyományosan, nappal dolgoznak. Ez pedig jelentősen növelheti a szorongás és a depresszió kialakulásának esélyét. 



A szerotonin csökkenésének jele lehet a túlzott evés is, hiszen a szénhidrátbevitel csak rövid ideig képes emelni a szerotonin szintjét. Vagyis akár az örömhormon hiánya miatt kialakult szomorúság, téli lehangoltság is okozhatnak plusz kilókat, amennyiben édességgel, süteménnyel szeretnénk becsapni az agyunkat.

Hogyan növelhetjük a szerotonin szintjét?

E téren is bebizonyosodott, milyen óriási jelentősége van a fizikai aktivitásnak. Ugyanis az edzés is egyfajta stressz a test számára, amelyhez azonban - megfelelő és rendszeres gyakorlás mellett - a szervezet alkalmazkodni kezd és növeli a stresszválaszban résztvevő anyagok termelését: például a noradrenalinét és a szerotoninét is - ismerteti dr. Hubina Erika.

Az állandó lehangoltságot az alacsony szerotoninszint is okozhatja
Az állandó lehangoltságot az alacsony szerotoninszint is okozhatja

Hasonló anyagok termelődnek a szerelmi együttlét során is, amelyek felpezsdítik a vérkeringést és általános jó érzést okoznak. Télen a legfőbb probléma a napfény hiánya. A napfény ugyanis kifejezetten javítja a hangulatot, hiszen optimális szintre hozza a szerotoninszintet. Így a déli órák kivételével érdemes minél több időt a szabadban tölteni.

Módszerek, amelyektől jobb lesz a kedvünk

A szerotonin a hangulat kiegyensúlyozottságáért és a gondolati mintákért felelős neurotranszmitter, ami olyan fontos dolgokban játszik szerepet, mint az általános kedélyállapot, a szexualitás, az étvágy, az alvás, a memória, a tanulás vagy a hőháztartás. Mit tehetünk a jobb hangulatért?


Bizonyos vitaminok, ásványi anyagok is hozzájárulnak a szerotonin termelődéséhez. Ilyen például a B5 és a B6-vitamin. A B5-vitamin a szerotonin és az acetilkolin termelését támogatja, és egyes kutatások szerint a memóriát és a koncentrációképességet javító hatásán kívül a szorongás, a depresszió kezelésében is hasznos lehet. A B6-vitamin szintén nélkülözhetetlen a szerotonin szintézishez. Erős az összefüggés a depresszió és a folsav hiánya közt is.

Ezért fontos tudni, hogy egyes gyógyszerek, például az aszpirin, a barbiturátok, a görcsoldók, az orális fogamzásgátlók folsavhiányt idézhetnek elő, mivel gátolják a folsav felszívódását. A kockázatos öndiagnózis helyett azonban minden szokatlan tünet esetén ajánlatos endokrinológushoz fordulni, csak így derülhet fény a problémáink pontos okára, és kezdődhet el a hatékony kezelés! 

Forrás: Oxygen Medical

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+8, +15 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a Dunántúlon, illetve északkeleten változóan felhős idő várható, máshol alig zavarják felhők a sok napsütést.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag