Agresszív, de önfeláldozó? A férfiarc árulkodik!

Egy új kutatás szerint a kemény fickók a szívük mélyén jólelkűek. A pszichológusok kimutatták, hogy az agresszívabb külsejű férfiak, jellemzően a szélesebb arcúak, nagyobb valószínűséggel hajlandók az önfeláldozásra barátaikért és munkatársaikért.

A St. Andrews Egyetem kutatói pénzt adtak a kísérlet résztvevőinek, amivel egy játékban meggazdagodhattak, vagy csapatuk megsegítésére kockára tehettek. Dr. Michael Stirrat, a kutatás vezetője elmondta, hogy meglepő módon a szélesebb arcú férfiak bizonyultak együttműködőbbnek.

Korábbi kutatások azt mutatták, hogy a szélesebb arcú férfiakat agresszívabbnak és őszintétlenebbnek tartják, a férfias arcot pedig gyakran az érzelmesség és az együttműködés hiányával hozzák összefüggésbe.

A szakfolyóiratban közzétett tanulmány a szerzők szerint nagyobb betekintést enged a férfiasságba és a férfiak csoportos viselkedésébe, és ellentmond annak a korábbi elméletnek, mely szerint a férfias megjelenésű férfiak "velejükig romlottak". A kutatók azt feltételezték, hogy az agresszívnak és megbízhatatlannak látszó férfiak valójában bizonyos helyzetekben jó fiúként viselkedhetnek.

Az eredmények arra utalnak, hogy az arcszélesség a teljesítménnyel és sikerrel állhat összefüggésben, mivel ezek a férfiak nagyobb erőfeszítést tettek a közeli barátaikból és munkatársaikból álló csoportokért. A St. Andrews Egyetem kísérletében a résztvevők felének azt mondták, hogy a játék eredményét a St. Andrews más hallgatóival hasonlítják össze, a másik felének pedig azt, hogy egy rivális egyetem hallgatóival.

A kutatók azt feltételezték, hogy a szélesebb arcú férfiak úgy reagálnak majd a rivalizálásra, hogy feláldozzák a pénzüket saját csapatukért.

Dr. Stirrat arról számolt be, hogy a feltételezés beigazolódott, a szélesebb arcú férfi résztvevők a rivalizálás említésekor együttműködőbben viselkedtek, mint a többi férfi. Amikor azonban nem volt szó rivalizálásról, sokkal kevésbé mutatkoztak együttműködőnek.

Az eredmények azt mutatják, hogy az erőteljesebb férfiak antiszociális módon, például fizikai agresszió formájában férfiasabb viselkedést mutathatnak, ugyanakkor nagyobb eséllyel készek áldozatot is hozni annak a csoportnak a kedvéért, amelyhez tartoznak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra