Adakozásra késztet a testszag

Pszichológusok szerint a kellemetlen testszagot elesettséghez társítjuk, ezért az aggodalom és a szánalom érzését keltheti bennünk. Ennek eredményeként nagyobb valószínűséggel nyújtunk segítséget annak, aki rossz szagot áraszt.

A bűzös testszagot árasztó munka- és iskolatársakat a legtöbben elkerülik, noha jelenlétük fokozhatja az áldozatkészséget. Egy friss kutatás szerint ugyanis a hatás aggodalmat és szánakozást vált ki. Ez azt jelenti, hogy együttműködőbbek vagyunk az érintettekkel szemben, mert sajnáljuk őket. "A szagok folyamatosan jelen vannak a mindennapi életünkben, és a munkakörnyezetünkben található parfümök , illetve egyéb illatszerek óriási hatást gyakorolnak" - mondta a vizsgálatot vezető Jeroen Camps, a belga Leuveni Egyetem szakértője.

"Bár amellett is lehet érvelni, hogy a rossz szag negatív ítélkezéshez vezethet, eredményeink alapján inkább szánakozást és együttműködési hajlandóságot kelt" - tette hozzá a szakértő, akinek több kísérleten alapuló tanulmánya a című szakfolyóirat internetes kiadásában jelent meg.

A rosszabb szagú embert jobban sajnáljuk?

Az első kísérlet során 36 résztvevőt osztottak véletlenszerűen két csoportra. Egyik felüknek egy rossz szagú pólót kellett szimatolnia, mely emberi verejtéket szívott magába, emellett pedig rossz szagú pólók sokkal több szánalmat keltenek közvetlen módon, mint a semlegesek.

Korábbi eredmények is arról tanúskodnak, hogy az emberek hajlamosabb a rossz szagot árasztó társuknak megadni az ártatlanság vélelmét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra