A tartalmas időtöltés megvédhet az alkoholizmustól

Kevesebb problémájuk van az alkohollal azoknak a nőknek, akik elégedettek az életükkel, és igyekeznek tartalmasan eltölteni a szabadidejüket - derült ki a Göteborgi Egyetem kutatásából.

Svédországban a nyolcvanas évek közepe óta fut "A nők és az alkohol Göteborgban" című vizsgálat. Ezt a témát járta jobban körül doktori disszertációjában Christina Andersson karrier-tanácsadó, aki a hölgyek életstílusa és alkoholfogyasztása közti összefüggést vizsgálta. Ennek keretében 851 nőt kérdezett ki a munkájukról, szabadidős elfoglaltságaikról, a házimunkáról, illetve arról, hogy mennyi idejük van saját magukra, és hogy mindezekkel mennyire elégedettek.

"Az alkoholfüggőség, a nagymértékű szeszfogyasztás és az alkalmankénti italozgatás azokra volt a legjellemzőbb, akiknek ugyan van idejük saját magukra, mégsem tudják azt tartalmasan eltölteni. Akik azonban elégedettek az életükkel, azok akkor is kevéssé vannak kitéve ennek a veszélynek, ha nincs lehetőségük saját magukkal foglalkozni" - mondta Andersson.

A kutatás azt is kimutatta, hogy azok között alakul ki leginkább alkoholizmus, akik azért isznak, hogy jobban meg tudjanak birkózni a problémákkal, és akik gyakran vagy egyedül poharazgatnak.

Az eredmények rámutattak, hogy a nőknek speciális italozási szokásaik vannak, amelyek megelőzésére fontos lenne lépéseket tenni. "Ezen viselkedésformák megismerésével talán ötleteket kaphatunk arra, hogyan építsük fel a megelőző stratégiát" - véli Andersson.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra