A sikeresen lefogyott nők jönnek be a férfiaknak

Ajánlom a HáziPatika Facebook oldalát!

  MTI

fogyás, elhízás

A sikeresen lefogyott nőknek több sikerük lehet a férfiaknál, mint azoknak, akik sohasem voltak elhízva - idézte egy friss kutatás eredményét a The Daily Telegraph című brit lap online kiadása.

A kutatók úgy találták, hogy a kövérség bélyege még sokáig rajta marad a nőkön akkor is, ha már leadták a többletkilóikat. A férfiak számára azonban ez pozitív, mert a testesebb hölgyeket barátságosabbnak, megközelíthetőbbnek és érzelmileg stabilabbnak tartják, mint a vékony nőket. A másik oldalon ugyanakkor a nők - talán az újabb vetélytársakat felfedezve bennük - negatív színben látják korábban túlsúlyos társnőiket: fegyelmezetlennek, érzelmileg labilisnak, sőt kevésbé higiénikusnak tartják őket.

A megállapításokat az Isztambulban megrendezett Európai Elhízási Kongresszuson ismertették. A tanulmányt Jason Halford, a Liverpooli Egyetem kutatója és csoportja készítette.

A teszt során egy vonzó fiatal nő fényképét mutatták meg a felkért önkénteseknek, akik között 106 férfi és 96 nő volt. A kísérő rövid leírásban vagy azt jelezték, hogy mindig ugyanekkora volt a testsúlya az érintettnek, vagy azt, hogy korábban száz kilogramm volt. A teszt résztvevőit ezután megkérték, hogy értékeljék a képen látott nőt.

A tesztalanyok közül a nők negatívabban látták a lefogyott nőtársat, mint a többi nőt; a fegyelmezetlen, lusta, nem rokonszenves, zsémbes és nem higiénikus jelzőket társítva hozzá. A férfiak ugyanakkor a lefogyott nőt kedvezően ítélték meg, barátságosabbnak, megközelíthetőbbnek, okosabbnak és kreatívabbnak találták, mint a végig karcsú nőket.

Aktuális

Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?aranyér

Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?Ha nem kezeli, szövődményekhez vezet

Hasmenés és bélgázok: így tehet ellenükHasmenés

Hasmenés és bélgázok: így tehet ellenükGyakran előforduló bélrendszeri panasz a hasmenés, a túlzott bélgáztermelődés

Mi számít a betegségek kialakulásánál: az életmód vagy a genetika?Ébredj fel

Mi számít a betegségek kialakulásánál: az életmód vagy a genetika?Bizonyos betegségek kialakulásában éppoly meghatározóak lehetnek a genetikai tényezők, mint az életvitelünk.

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Felfázás

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Lehet, hogy a partnere miatt beteg?

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólKULLANCS

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólMit tudunk rosszul a kullancsokról?

Vénás betegségekFÓKUSZBAN

Vénás betegségek Az aktív népesség 35 százaléka, míg a nyugdíjas korúak több mint fele szenved valamilyen vénás betegségben

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekOTTHON

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekÍme, néhány megoldás arra, mivel lehet kiszedni a különböző típusú foltokat.

Alzheimer: reményteli áttörésekalzheimer-kór

Alzheimer: reményteli áttörésekA felejtés betegségének is szokás nevezni az Alzheimer-kórt

Facebook

Youtube

Twitter

Google+

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag