A nő, aki nem tud felejteni

Marilu Henner színésznőnek van egy igen különleges képessége: képtelen felejteni. Szupermemóriájának köszönhetően élete szinte minden napjára emlékszik. Fantasztikus képessége a sorozatírókat is megihlette: a Felejthetetlen főhősnőjét róla mintázták.

- Mikor fedezte fel különleges képességét, azt, hogy képtelen bármit is elfelejteni?

- 6 éves koromban már tudtam, hogy szokatlan a memóriám. A családomban régen Miss Memórianak becéztek. Csak felnőttként jöttem rá, hogy senki másnak nem jár így az agya. Egy barátnőmmel találkoztam, és elkezdtem mesélni neki, mik történtek 1970. május 24-én, ami történetesen egy vasárnap volt. Csodálkoztam, hogy ő nem emlékszik erre a napra, mire ő megkérdezte: "Mikor veszed észre, hogy senki másnak nincs ilyen őrületes memóriája?" Egészen addig fel sem tűnt, hogy mások nem ugyanúgy látják és érzékelik a világot, ahogyan én. Ezután persze figyeltem, hogy az emberek mennyire nem, illetve nem úgy vagy olyan mértékben emlékeznek az elmúlt dolgokra. Egészen egy televíziós műsorig nem is sejtettem, mennyire ritka. Csupán hatan vagyunk a világon, akiknek így jár az agya.

- Mikoriak a legkorábbi emlékei?

- Vannak képeim, illetve inkább emlékeim 4 napos koromból, 18 hónapos koromból, és nagyon sok emlékem 2 és fél éves koromból. Általános emlékeim vannak arról, hogy kézben tartanak, a bölcsőmről. Egy-másfél éves koromból már képekre is emlékszem, két éves korom után pedig már halmoztam az emlékeket, például a két éves koromban történt költözésről.

- El tudná magyarázni, hogyan működik az agya? Rendszerezi az információkat? Nem árasztja el a sok-sok emlék?

- Ha például azt mondják nekem, hogy idézzek fel egy évet, az időt egy vonalként látom magam előtt, amelyen sok kis videó kezdőjelenete látszik, körülbelül, mint egy DVD menüjében. Először a legélénkebb jelenetek jönnek elő, mint például egy randi, valaki születése, születésnapja, az én egyik születésnapom. Ezek után az összes többi nap is lassanként a helyére kerül. A legtöbb HSAM-szindrómás egy naptár lapozódó oldalaihoz szokta hasonlítani az érzést, de nálam ez nem működik.

- A családjában van még valaki, akinek hasonlóan jó a memóriája?

- Nem tudják, hogy örökletes-e. Az én szüleimnek nem volt meg ez a képességük. Az ismert esetek közül egyedül nekem vannak gyerekeim. A kisebbik fiamnak valószínűleg ugyanilyen a memóriája, de őt még nem tudják vizsgálni. Néha szándékosan rossz emlékekről mesélek neki, és ő mindig kijavít: anya, nem emlékszel, hogy dühös voltál rám azon a napon, amikor ez és ez történt? Én ilyenkor azt mondom, nem, nem emlékszem. Mire ő: "hát, pedig az egy csütörtök délutánon történt..."

- Hogyan kapcsol ki, hogyan pihen?

- A gyerekeim szerint sosem vagyok fáradt. Akkor tudok pihenni, ha tudok egy kicsit lazítani, vagy ha belemerülök egy-egy emlékbe. Állandóan pörög az agyam, de ha nagyon akarom, lecsendesíthetem. Olyan egy kicsit, mint mikor meghallunk egy számot, amiről eszünkbe jut, mikor is hallottuk először. Felvillannak dolgok, de nem megyünk bele minden emlékbe.

- Mennyiben hasonlít az öné a Felejthetetlen című sorozat főszereplőjének memóriájához?

- Carrie egy krimisorozat hőse, fotografikus memóriája van. Ha nagyon kellene figyelnem, és ugyanúgy "felvétel üzemmódba" kellene kapcsolnom, ahogyan neki a helyszínelés közben, én is hiba nélkül fel tudnám idézni a részleteket később. Amiben javulni szeretnék, az Carrie -ben megvan, mégpedig hogy össze tudja kapcsolja a múlt emlékeit a jelen feladataival és állapotával. De emléket átalakítani sem tudok. Az már nem megy, például, hogy az emlékbe visszatérve benézzek egy addig takart sarokba. Olyasmit nem tudok felidézni, amit az agyam akkor nem dolgozott fel.

- Ezek szerint a Felejthetetlen történetei meglehetősen valósághűek. A sorozatot nézve elképzelhetetlennek tartottam, hogy ilyesmi létezhet.

- Létezik. Amikor először elküldték nekem a forgatókönyvet, mondtam, szép, szép, de azt is vegyék figyelembe, hogy egy átlagember - főleg manapság, mikor annyi fénykép és video készül mindenkiről - inkább kívülről, harmadik személyként tekint emlékbeli önmagára. Manapság a hűtőre felmágnesezett képtár vált a memóriánkká, és nem a fejünkben hordozzuk ezeket a képeket.

A Felejthetetlen című sorozat minden szerdán 22 órától látható az .Kicsit másképp emlékeznénk rájuk, de mivel megvannak a képek, elkezdtük "magunkat nézni". A HSAM-es emberek azonban nem így működnek, ők mindig egyes szám első személyben, "én"-ként vannak jelen az emlékeikben, saját szemünkön keresztül nézzük vissza a történéseket. Ezt természetesen igyekeztünk beleszőni a forgatókönyvbe is. Producerként, tanácsadóként és színészként is részt veszek a sorozat munkálataiban, és nagyon élvezem - főleg, hogy egy feledékeny nagynénit alakítok.

- El tud felejteni dolgokat?

- Nem tudom, hogy képes vagyok-e rá, ezt még sosem próbáltam. A rossz élményeket azonban nem hurcolom magammal, egyáltalán nem vagyok haragtartó.

A szupermemória A hyperthymesia vagy HSAM (Higly Superior Autobibliographical Memory - kiemelkedő önéletrajzi memória) egy rendkívül ritka szindróma. Aki ezzel rendelkezik, az élete legtöbb emlékét, tapasztalatát képes pontosan felidézni, ráadásul gondolkodás vagy különösebb erőlködés nélkül. Nincs szükségük memóriagyakorlatokra sem a bevéséshez, sem pedig a felidézéshez – akarattalanul „tárolják” az információt és automatikusan idézik fel ezeket. HSAM esetén nem végtelen adathalmazokat vagy információkat képes tárolni és felidézni az agy, hanem személyes élményeket, az alany számára fontos eseményeket; ezzel szemben, más típusú memóriájuk gyakran gyengébb, és az önkényesen megjegyzendő tényekkel (például a tanulnivalóval) gondjaik lehetnek. A kutatások szerint a HSAM-nak biológiai és pszcihológiai okai egyaránt lehetnek, de mivel alig néhány embernek van bizonyítottan ilyen szupermemóriája, a szindrómáról meglehetősen keveset tudnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra